HTML

Állatvilág Net

Utolsó kommentek

Tag feed

  • Tékozló Homár: Ismeretlen címre és személynek küldte a Mall.hu az ötvenezres fényképezőgépet
  • Lángoló Gitárok: Összeborult a Kowalsky meg a Vega és a Magyar Honvédség
  • KönyvesBlog: Radnóti Miklós: Nem vagyok a levélírás királya
  • Lángoló Gitárok: Hordozható cajon sokat utazó zenészeknek - Bemutatkozik a MEINL VivaRhythm® Cajon2Go
  • Tékozló Homár: Támadnak a hidegek és a kontár szerelők
  • Subba: Subba Records - A Lázadás Éve (Still D.R.E. riddim)
  • KönyvesBlog: Egyik kutya, másik eb - Nyerjétek meg a könyvet!
  • KönyvesBlog: „Téged sokszor csókol, Miki” - Kötetbe rendezték Radnóti Miklós levelezését
  • Lángoló Gitárok: A koncertlemezt kiadó Jazzékiel tagjainak kedvenc koncertlemezei
  • Subba: Ön tudta?
  • Tékozló Homár: Egy korlátlan RED csomagban vajon mi minősül korlát fölé lépésnek?

Állatvilág - a háziállatok és a vadon szava

Házi és vadállatok: videók, hirek, írások.

Naptár

november 2017
Hét Ked Sze Csü Pén Szo Vas
<<  < Archív
1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30

Külső feed

Houston we have a problem

Tag feed

  • Tékozló Homár: Ismeretlen címre és személynek küldte a Mall.hu az ötvenezres fényképezőgépet
  • Lángoló Gitárok: Összeborult a Kowalsky meg a Vega és a Magyar Honvédség
  • KönyvesBlog: Radnóti Miklós: Nem vagyok a levélírás királya
  • Lángoló Gitárok: Hordozható cajon sokat utazó zenészeknek - Bemutatkozik a MEINL VivaRhythm® Cajon2Go
  • Tékozló Homár: Támadnak a hidegek és a kontár szerelők
  • Subba: Subba Records - A Lázadás Éve (Still D.R.E. riddim)
  • KönyvesBlog: Egyik kutya, másik eb - Nyerjétek meg a könyvet!
  • KönyvesBlog: „Téged sokszor csókol, Miki” - Kötetbe rendezték Radnóti Miklós levelezését
  • Lángoló Gitárok: A koncertlemezt kiadó Jazzékiel tagjainak kedvenc koncertlemezei
  • Subba: Ön tudta?
  • Tékozló Homár: Egy korlátlan RED csomagban vajon mi minősül korlát fölé lépésnek?

Címkék

ajándék (1) akt (1) álaltvilág (1) állat (2) állatfilmek (1) állati (2) állatképek (1) állatmentés (1) állatok (4) állatorvos (1) állatvédelem (4) állatvédők (2) állatviadal (1) állatvilág (1) allatvilág (1) allergiás (1) alternatív (1) animal (1) antarktisz (1) anyám (1) barát (1) bérkilövő (1) bőrgyulladás (1) borz (1) celeb (2) cesar (2) channel (1) chile (1) cinema (1) delfin (2) delfinek (1) delta (1) dzsungel (1) eb (2) ecclestone (2) elmék (1) erdélyi (1) éva (1) expedíció (1) falkavezér (1) farkaskutya (1) fegyelem (1) felmelegedés (1) filmek (1) fióka (1) fog (1) fogászat (1) fogszuvasodás (1) fóka (1) fórum (1) geographic (1) globális (1) gólya (1) gyereknek (1) gyógyászat (1) hal (1) hányás (1) harc (1) hasmenés (1) háziállat (2) hím (1) hirdetések (1) homeopátia (1) homo (1) homoszexuális (1) horváth (1) húsvét (1) identitás (1) ingyenmozi (1) jelölés (1) juhász (1) juhászkutya (1) kaland (1) kalap (1) képek (1) kilövés (1) kirándulás (1) kiskedvencek (1) klímakonferencia (1) könyv (1) kutya (10) kutyadoki (1) kutyafajta (1) kutyafuttató (1) kutyaharapás (1) kutyák (3) kutyaképzés (1) kutyatámadás (1) kutyaviadal (1) légzőszervi (1) lelövés (1) lovak (1) macsak (1) macskák (1) majom (1) marketing (1) maugli (1) megbetegedések (1) mérgezések (1) merle (1) mesefilmek (1) mezelen (1) microchip (1) mikrocsip (1) millan (2) mónika (1) mozgásszervi (1) mozi (1) műsor (1) műtétek (1) national (1) német (1) novella (5) nude (1) nyúl (1) nyuszi (1) panaszok (1) peta (3) pingvin (1) pitbull (1) planet (1) pókaszbásúak (1) pornósztár (1) puma (1) rajzfilmek (1) rákok (1) reggeli (1) reklám (1) reklámvideó (1) rendelet (1) rendőrautó (1) rendőrség (1) róka (1) rovarok (1) rtl (1) sétáltatás (1) show (1) sorozat (1) szépségkirálynő (1) szovjet (1) sztárok (1) sztori (2) tamara (1) thén (1) tiltott (1) történet (5) törvény (1) tyúk (1) űzi (1) vadállat (1) vadállatok (3) vadász (1) vadat (1) vadőr (1) vau (1) vetítés (1) vicces (1) videók (1) viselkedés (1) viselkedészavar (1) viselkedészavarok (1) Címkefelhő

Friss topikok

Linkblog


Kóbor házivadak kutyák macskák kilövésének szabályozása

2010.04.10. 19:01 allatvilag

A Magyar Közlöny 2003/148. számában megjelent 64/2003. (XII. 18.) számú AB-határozatával az Alkotmánybíróság június 30-i hatállyal semmisítette meg a vadászati törvény 36.§-át, amely a vadászatra jogosultnak lehetővé teszi, hogy a vadászterületen megjelenő kutyát vagy macskát elejtse.. E hónap végéig tehát a vadász (vadőr, vadásztársasági tag, bérkilövő) a vadállomány védelme érdekében a vadászterületén elpusztíthatja: a gazdája hatókörén (irányításán és ellenőrzésén) kívülre, de attól legalább kettőszáz méterre került vagy az egyébként vadat űző kutyát, valamint a legközelebbi lakott épülettől kettőszáz méternél távolabb kóborló macskát. Ez nem vonatkozik a rendeltetésének megfelelően alkalmazott vadászkutyára, állatőrző kutyára, a rendőrség, a honvédség, a büntetés-végrehajtási szervezetek, a határőrség, a vámőrség szervezetéhez tartozó, őrző-védő feladatokat ellátó s a felismerhető jellel ellátott vakvezető kutyára. Tovább a teljes fórum bejegyzésre

Szólj hozzá!

Címkék: vadász kutya rendőrség törvény kilövés háziállat rendelet vadőr lelövés macsak űzi vadat bérkilövő

Tényleg tisztább a kutyák szája, mint az emberé?

2010.04.02. 17:44 allatvilag

A fogszuvasodás nem jellemző a kutyákra: Egy dolog miatt azonban irigykedhetünk a kutyákra. A másik, emberben gyakori fogbetegség, a fogszuvasodás sokkal kisebb mértékben fordul elő kutyákban. A betegség a WHO 2003-as jelentése szerint az iskolás gyerekek 90 százalékát sújtja világszerte, míg a kutyáknak csak 5 százaléka érintett. Bármennyire is összetett lehet ennek oka, a tudósok többsége, köztük Harvey is, úgy véli, hogy a fő ok az, hogy a kutyák szájában ritkán fordul elő egy baktérium. A cikk folytatása itt

Szólj hozzá!

Címkék: kutya fog fogászat fogszuvasodás

A német juhászkutya

2010.03.28. 07:08 allatvilag

Autót vezetek, és közeledik a határsorompó. "Útlevélvizsgálat!" - hallom a felszólító hangot. A nyitott kocsiablakon át átadom törzskönyvemet és nemzetközi oltási bizonyítványomat.

A vámos érzékeny orra szimatot fog. "Nem csempészik kábítószert, vagy mosott pénzt? És egyáltalán mit visz a néhány gyűrött papírkoronán kívül? Asszonyom, az ön parfümje igazán egyedülálló! Govorítye po-ruszki? Dau, dau? Helyes volt a szimatom. Azt is elárulja, hogy van a kocsiban még valaki, aki állítólag Mon névre hallgat. De ahogy érzem, gyakrabban kellene tisztálkodnia, hogy az euró régiónk tiszta maradjon... Óh, de most látom csak: piskótát visz unokáiknak? Ez igen! Hivatalból elkobozom, tűzszerészeti ártalmatlanításra!"Ezen lelete fölötti örömét egy csóváló gesztussal fejezi ki. Az ablakon átadom a zacskó piskótát. Rövid csámcsogás hallatszik, és a piskóták ártalmatlanokká váltak.

"Ez egy dolog!" - mormogom magamban. Még hogy az unokáknak! Hallatlan tapintatlanság, ennyire indiszkréten közölni velem, hogy életem aktív szaporodási időszakát már jól túlléptem... Gazdasszonyom csodálkozik azon, hogy az utóbbi időben miért gurulok be annyira a német juhászkutyáktól! főleg a szolgálatban levőkre gondolok, akik mindenbe beledugják az orrukat. Soha nem tudhatjuk, hogy az egyenruhájuk alatt melyiknek, mikor, milyen ostobaság juthat eszébe. Ha mindezt Gazdasszonyom is megtudná, akkor... De egy pillanat, hol is van? Hol van a Gazdikám? Pánikba esem - és felriadok: a kerti úton fekszek, ahol szundikáltam. Gazdasszonyom éppen most jön kintről, és nyitja a kaput.

- Jó kislány voltál? - kérdezi, és figyelmesen körbehordozza tekintetét. A pázsitban sehol sincs egyetlen friss gödör sem, így elégedetten elmosolyodik. - Lám, aki szundikál, annak nem marad sok ideje más tevékenységre! (Aki meg rövidlátó, mint Gazdasszonyom, az még a körtefa alatt kapart hatalmas gödröt sem veszi észre.)

A mai német juhászkutyák Max von Stephanitz német lovassági tiszt "utódjai", aki több mint száz éve nemesítette ki őket a maival majdnem teljesen egyező kinézésűre. Bozontos bundával, többnyire farkasszürke színezetben - a fülek állását is hozzávéve mindez máig is inkább farkasra emlékeztet, így mint őrkutyák, természetes respektust keltenek.Gazdasszonyom gyakran emlékezik Franz úrra, aki német juhászkutya és kuakázusi keresztezéséből született, meg a Haryk nevű farkaskutyára, úgy is, mint gyermekkora legkedvesebb kutyáira. Tényleges kutyaszemélyiségek voltak, és emlékük örökre megmaradt Gazdasszonyom szívében. Remélem, hogy egyszer engem is melléjük jegyez majd be arany betűkkel...

Ha kutyafajta egyáltalán munka Érdemrendet nyerhetne, akkor az minden bizonnyal a német juhászkutya lenne. munkájával megérdemli még a Nobel Békedíjat is.A farkaskutya annyira intelligens, hogy jelenlétében több ember igencsak ostobának érzi magát. Aki nem fél ezen összehasonlítástól, az a kutya képességeinek kiapadhatatlan forrásából rendkívül sokat tanulhat. Kevés olyan kutyafajta van, amelyik helyes vezetés mellett annyira készséges lenne tanulni, tanulni, tanulni, és az emberiség érdekében annyit dolgozni, mint a német juhászkutya!

A katonai szolgálatban levő német juhászkutyák a háborúk során több ezer emberéletet mentettek meg. Szimatjuk és a kutyavezetővel való kitűnő együttműködési képességük "élő fémdetektorokká" tették őket. A kutyák a műszakiak és az utászok oldalán számtalan, az ellenség által ötletes módon elrejtett bombát és más egyéb halált hozó csapdát nyomoztak ki. A vietnami háború veteránjai is tudják erről a magukét! Az első és a második világháborúban a német juhászkutyák egészségügyiekként dolgoztak, üzeneteket kézbesítettek, járhatatlan terepeken könnyebb ágyúkat vontattak, hóban pedig munícióval megrakott szánokat is... Mindmáig senki sem értékelte ki egészében a speciálisan kiképzett kutyák, különösen a német juhászkutyák szerepét a Nagy Honvédő Háborúban. A Vörös Hadsereg katonáiként ezrével estek el kutyák, ugyancsak kutyák állították meg a német tankok sztálingrádi rohamát! Erről később majd részletesebben lesz szó: így egyszer majd közösen teszünk tiszteletet a háborús kutyahősök emlékének.

A német juhászkutyák a vámosok, határőrök, rendőrök és csendőrök, mentők elsőrangú segítőiként szerepelnek, soraikból kerülnek ki a lelkiismeretes vezetőkutyák is. Egyre inkább a társasági kutya szerepét is kiérdemlik, amit örömmel vállalnak. Az emberek egyre inkább rájönnek arra, hogy a német juhászkutya nemcsak bajban nagy segítség, hanem jóban is, mivel képes és hajlandó úgy gyermekeket, mint a házat és a kertet is őrizni. A szeretetben és megértésben nevelt farkaskutya megbízható jóbarát. Ha tudnák, hogy mennyire szívesebben elcserélné barátságtalan ketrecét a verandai lábtörlőn vagy a konyhai kanapén való heverészéssel! Bárhová szívesen elkísér minket, és jelenlétében mindig biztonságban érezzük magunkat.

Több farkaskutyát sikeres filmszínésszé tett kiemelkedő tanulékonysága, kellemes megjelenése és humorérzéke. Példaként vehetjük az amerikai Rin-Tin-Tint, a lengyel Sarykot vagy az osztrák Rexet (és a magyar Kántort, illetve az őt alakító Tuskót, aki maga is nyomozókutyából lett filmsztár - a szerk.). Az amerikai filmhős, Rin-Tin-Tin megmentett mindenkit, a tankos kutya, Saryk Lengyelországot szabadította fel a náciktól az osztrák Rex pedig, mint rendőrfelügyelő, a törvény kezét, illetve lábát képviselte. Néhány helyi kutya még azt sem tudja vakkantani, hogy "Néni, levelet hozok Magának!" 

A farkaskutyát tréningezzék agilitásra, fussanak vele canicrosst, képezzék ki mentésre, keressenek segítségével rejtett ízletes falatokat, meg állandóan máshol levő szemüveget, kulcsokat és pénztárcát, gyakorolják be vele, hogy időben figyelmeztessen az anyós vagy a végrehajtó közeledésére, tanuljanak vele közösen németül... (nem, nem, asszonyom, a belga juhászkutyával természetesen belga nyelven beszéljen!). És ami a legfontosabb: a farkaskutyával szemben legyünk ugyanolyan gyengédek, mint a törékeny csivavával szemben. A derék, izmos testben ugyanis érzékeny, könnyen sebezhető lélek van. Az egyszer elszenvedett sérelmet nehezen lehet nála jóvátenni! Az intelligens kutyát mindenre meg lehet tanítani obedience formájában. erőszakkal, üvöltéssel és testi fenyítéssel még senki nem nyert tekintélyt magának - sem gyermekeknél, sem pedig kutyáknál!

Szólj hozzá!

Címkék: német kutya juhász farkaskutya juhászkutya

Kutya körülmények között az állatok

2010.03.28. 01:04 allatvilag

A dabasi tanyán talált kutyák többsége napok óta nem evett, és saját ürülékükben mászkáltak az épületben. Az állatvédők az összes ebet elszállították a telepről.

Szólj hozzá!

Címkék: kutya állat állatmentés

Júliustól kötelező az ebek mikrocsipes megjelölése

2010.03.23. 09:14 allatvilag

Július 1-től jogszabály teszi kötelezővé Magyarországon a kutyák mikrocsipes megjelölését a kedvtelésből tartott állatokról szóló, februárban elfogadott kormányrendelet értelmében. A rendelet szerint júliustól ebet forgalmazni, illetve tulajdonjogát forgalmazásnak nem minősülő más módon átruházni kizárólag az állatot azonosító elektronikus transzponderrel, azaz bőr alá ültetett mikrocsippel történő megjelölése után lehet. A lapka egy rizsszemnyi méretű, szövetbarát üvegből készült elektronikus eszköz, amelyet tűszúrással ültetnek be a kutya bőre alá, rendszerint a nyak bal oldalába. Tovább a teljes cikkre

Szólj hozzá!

Címkék: kutya eb állatorvos jelölés microchip mikrocsip

Kirándulás a kutyával

2010.03.19. 08:13 allatvilag

Jön a tavasz, a kirándulások: A család természetesen magával viszi a kutyát is (hol is hagyná?). Kedvencünkre leselkedő aktuális veszélyekre hívom fel ezúttal a figyelmet .
Az első és a legfontosabb, hogy a kutyánk túl legyen a veszettség elleni védőoltáson, hiszen jó néhány turistaközpontban nagyobb a lehetősége, hogy veszett állattal találkozzon, mint mondjuk a városi parkokban. Főleg a veszett róka, borz, vadmacska, de az elvadult kóbor kutyák is veszélyt jelenthetnek. Az oltás ellenére sem ajánlom, hogy ebünket csatangolni, felügyelet nélkül szabadon engedjük. Tovább a teljes cikkre

Szólj hozzá!

Címkék: kutya kirándulás róka borz

A kutya sétáltatása

2010.03.11. 09:33 allatvilag

Naponta hányszor sétáltassuk kutyánkat? Minél többször. Sokan úgy gondolják, hogy kutyájukat elegendő 2-3 perces “sétára” levinni napi két alkalommal. Ezek a gazdik szó szerint végighúzzák kutyájukat az utcán és elvárják, hogy minél gyorsabban elvégezze a dolgát. Ezek a gyors séták a kutyák számára testi és lelki szempontokból is károsak. A gazdának ismernie kell kutyájának mozgásigényét és kötelessége ki is elégíteni azt. Ne legyen kevesebb napi három-négyszeri sétáltatásnál, amikor a kutya mozoghat, szagolgathat és kiélheti ösztöneit és elolvashatja a napi “kutyaújságot” az utcákon. További a teljes cikkre

Szólj hozzá!

Címkék: kutya kutyafuttató eb sétáltatás allatvilág

A kutya nemesít

2010.03.01. 18:43 allatvilag

“A kutya nemesebbé teszi a nemest, és aljasabbá az aljast” (Jack London). Kisgyerekkoromban mindent megadtam volna azért, hogy kutyám lehessen. Bármilyen. Legalább egy egészen kicsike. Városlakó gyerek voltam világéletemben, de az igazi betondzsungeltől megkímélt a sors: volt a környékünkön elég zöldterület, ahol kutyát lehetett sétáltatni. Az alattunk lakó szomszédnak spánielje volt; a gardróbszekrény alsó rekeszében valóságos kutyaházat alakítottak ki a számára, és ezt én igen jó ötletnek tartottam. Szüleim azonban nem tudták elképzelni lakásban a kutyatartást: mindig azzal biztattak, hogy “majd ha kertes házba költözünk”…
A legtöbb gyerek vágyik arra, hogy saját kutyája lehessen, és ez nem is csoda, hiszen észrevétlenül, félig-meddig öntudatlanul, csecsemőkorától kezdve ezt sugallja neki az egész környezete. Se szeri, se száma a tündéri kiskutya-ábrázolásoknak a kisingeken, partedliken, már a rácsos ágyban elmaradhatatlan társ a játékkutya, és nem ritka az olyan gyerek, akinek rögtön a Mama és Papa után a következő értelmes szava a “vau-vau”. Később – az ifjúsági olvasmányok és filmélmények hatására – egyre szilárdabbá válik a csemete abbéli meggyőződése, hogy a világon a legjobb dolog egy négylábú barát.
A bökkenő csak az, hogy a felnőttek ezt sokszor egészen másképp látják. Az ő tudatukban különös módon függetlenné válik egymástól a matricákon, rajzfilmeken látott vagy regényben olvasott kutya a valódi, hús-vér négylábútól. Az egyik kedves, okos és szórakoztató, a másik piszkos, büdös és veszélyes. Amíg a kisbaba gügyögő hangon a kutyust utánozza, gyönyörűségüket lelik benne, később büszkék rá, ha kívülről fújja a fajtaneveket (bár ez ma már nem jellemző, mostanában a kis legények inkább az autómárkák közt szoktak jól eligazodni), de amikor arra kerül a sor, hogy “úgy szeretnék egy kiskutyát”, akkor megkeményednek az arcvonások, és felülkerekedik a szülői szigor meg a “józan ész”: ebbe a lakásba kutya nem teheti be a lábát!
Hogy bölcsen döntenek-e azok a szülők, akik nem engednek az unszolásnak, s jobbnak látják, ha szemük fényének az ebekkel való kapcsolata továbbra is csupán a képernyőre korlátozódik, nehéz megmondani. Kétségtelen, hogy több gyerek vágyódik kutya után, mint amennyi valóban alkalmas volna arra, hogy gondoskodjon róla, s az is igaz, hogy léteznek olyan körülmények, amelyek közé kutyát bekényszeríteni embertelenség volna (elég szomorú, hogy vannak gyerekek, akiknek ilyen körülmények között kell felnőniük, s ez manapság, úgy látszik, nem nyom oly sokat a latban, mint az állatkínzás). Ám az is biztos, hogy az a gyerek, akinek megadatik, hogy kutya mellett nőjön fel, olyan élményekhez és olyan lehetőségekhez jut, amelyek hatással – és majdnem bizonyos, hogy pozitív hatással – lehetnek az egész életére.
A család kutyája: Az, hogy a családba került kölyökkutya mennyire lesz valóban a gyerek kutyája, természetesen sok mindentől függ, mindenekelőtt a gyerek korától. Az egészen kicsi emberke még nem alkalmas arra, hogy ellássa egy állat felügyeletét, hiszen még ő maga is felügyeletre szorul. Ettől azonban ő még átéli azt az érzést, hogy saját kutyája van.
Még a kisiskolás sem képes teljesen önállóan ellátni a kutyát, nem baj viszont, ha előzőleg van alkalma hozzászokni a rendszerességre egy kisebb, kevesebb bajjal járó állatka gondozása által. A felső tagozatos tanuló már szinte teljesen egyedül viselheti gondját kedvencének, de elengedhetetlen, hogy a szülő is rajta tartsa a szemét.
A családba kerülő állat mindig egy kicsit családi ügy. A leglelkiismeretesebb gyerekkel is előfordulhat, hogy olykor-olykor különféle okoknál fogva nem tud időben hazaérni, hogy sétálni vigye a kutyáját, s az is rendszeresen megesik, hogy a nyári szünidős programok miatt marad az állat egy-két hétre a többi családtagra.
Sok mindent kell tehát mérlegelni az elhatározás előtt, ám az szinte bizonyos, hogy a kis álmodozó sokat fog nyerni azáltal, ha kedvenc négylábú mesehőse a regények lapjai közül belép az életébe.
Tanuld meg a hűséget: A kutya mellett megváltozik a gyerek viszonya az élővilághoz. Megtanulja értelmezni az állatok mozdulatait, megismerkedik olyan fogalmakkal, amelyek korábban nem léteztek a számára. Eleven filmként pereg le előtte egy élet: az első, csetlő-botló lépések, a tanulás, a felnőtté válás, az udvarlás, olykor akár a szülés és születés, végül az öregedés és a halál – a kutya sok mindenre segít felkészülni.
A kutya olyan barát, akinek mindent el lehet mondani. És az a legszebb benne, hogy mindig a gazdájának ad igazat, még ha ezt szavakkal nem is mondja ki. Jelenléte biztonságérzetet nyújt, mellette soha nem üres a lakás. Csodás élményekkel ajándékoz meg, ám ugyanakkor rákényszerít a lemondásra is: megesik, hogy még a legvonzóbb programnál is előbbre kell helyezni a napi rendes sétát. Rendszeres testmozgásra, egészségesebb életmódra kényszerít, és megtanít a gondoskodásra, az önuralomra. Akinek kutyája van, az nem viselkedhet meggondolatlanul, hiszen felelősséggel tartozik valakiért.
Ugyanakkor a kutyának olyasmit is megbocsát az ember, amit senki mástól nem viselne el. Észrevétlenül eltanulja tőle azt a képességet, amelynek fogalma elválaszthatatlan a kutyától, amióta csak világ a világ: a hűséget.

Szólj hozzá!

Címkék: kutya barát vau

Kutyák és gazdák - novella

2010.02.28. 20:58 allatvilag

Joe Robbers, a jólmenő Robbers és Higgins ügyvédi iroda tulajdonosa kilépett pompás villája indiai tölgyből készült, dúsan faragott ajtaján.

A tenger felöl súlyos, fekete fellegek gomolyogtak az ólomszürke égbolton. A díszkert fái nyögve hajladoztak a metsző, hideg szélben. Joe Robbers irigykedve gondolt feleségére, Margaretre, aki unokáikhoz utazott Párizsba, és éppen most fordulhat a másik oldalára puha, meleg ágyában. Az egész személyzetnek szabadnapot adott mára, így rajta volt a sor, hogy Bobbyt, a család kedvencét sétálni vigye. Bobby, a fekete újfunlandi mint egy kerge birka rohangált gazdája körül, alig várva a pillanatot, hogy végre kívül legyenek a kapun. Joe Robbers sóhajtva tette fel az aranyozott nyakörvet viháncoló ebe nyakára, majd a pórázt megfeszítve kivezette a kovácsoltvas kapun át az utcára.
A villanegyed ezekben a reggeli órákban mindig csendes volt. Az itt élő emberek jóval később keltek, hogy az elfogyasztott bőséges reggelijük után drága luxusautóikon irodáikba hajtsanak. Csak néhány megszállott kocogó és - mint Joe Robbers - a kutyájukat sétáltatók voltak ilyenkor az utcán.
Bobby - három lábon egyensúlyozva - sürgősen lelocsolta néhány közeli fa törzsét, majd orrát a földre szegezve megindult szokott útvonalán a folyó felé. Joe Robbers nyakát felhajtott gallérjába húzva sietett kutyája után. Lábát szaporán emelgetve kerülgette a járdán jókora tócsákban összegyűlt esővízet.
- A fene egye meg a polgármestert - gondolta mérgesen -. látszik, hogy neki nincs kutyája, és ezért szinte sohasem jár gyalog! A szolgálati autóból nem lehet észrevenni a járdákon tátongó kátyúkat. - A következő választásokon ki kellene kötni, hogy a polgármesternek minden héten más és más útonvonalon, gyalogosan kell végigmennie egy-egy szakaszon. Így a szó szoros értelmében a saját bőrén tapasztalhatná meg, hogy a polgárok által befizetett adóból mennyit költöttek valójában az utak karbantartására!
Elképzelte a polgármestert, amint sleppjétől körülvéve, finom, bőrcipős lábával beletapos a mocskos vízzel telt gödrökbe, közben valamelyik lakája hatalmas, fekete esernyőt próbál a feje fölé tartani… Joe Robbers hangosan felnevetett. - Ez igen! Ezt kellene tenni…
A vidám gondolat teljesen elsodorta rosszkedvét. Bobby, hátát erősen begörbítve éppen a sarki bankár díszkertjének pázsitját részesítette áldásban, majd´ mint aki jól végezte dolgát, farkát kecsesen lóbálva bekanyarodott a következő mellékutcába. A villanegyed egyik legelső utcája volt ez, szürke gránitkockák borították. A bogárhátú út nedvesen fénylett az esőben, Bobby sáros lábnyomai vörös gyöngysorként sorjáztak a csillogó köveken…
Joe Robbers lehajolt, kicsatolta kutyája nyakörvét. Az eb játékosan képennyalta gazdáját és kilőtt puskagolyóként tűnt el az utca végén. Joe Robbers a pórázt kezére csavarva ballagott Bobby után, amikor fájdalmas vonítás ütötte meg a fülét. Először azt gondolta, az ő kutyájának történt valami baja, de hamarosan rájött, hogy a keserves kaikolás az egyik szomszédos kertből hallatszik.
Joe Robbers ágaskodva próbált benézni a kerítésen, hogy végére járjon a dolognak. Amikor a vonítás egyre kétségbeesettebb lett, korát meghazudtoló fürgeséggel kapaszkodott át a kőfalon. A kert ápolt bokrain keresztültörve, ónémet stílusban épült ház elé ért. A faragott tornác rácsai között egyik első lábánál fennakadva, fehér uszkár vonaglott. Ebben a pillanatban kivágódott a terasz ajtaja, és egy csinos, fiatal nő rohant ki rajta. Sikoltva borult a korlátra, de minden igyekezete ellenére sem érte el a kínlódó kis állatot. Segítséget kérően nézett szét, és észrevette a kerítés felől rohanó férfit.
- Kérem segítsen! - kiáltotta - mindjárt eltörik szegény Csimbikém lába!
Joe Robbers ekkor látta meg a ház oldalához fektetett létrát. Felállította, és sietve felmászott rajta a szerencsétlen kis állathoz. Óvatosan szabadította ki a vékony lábacskát a deszkák fogságából. A kiskutya hálásan nyalta meg a férfi kezét, amint az a korláton keresztül átnyújtotta gazdijának. A fiatal hölgy boldogan szorította magához az illatos kis ebet.
- Hála Istennek, hogy nem történt semmi bajod, drágám! - simogatta a fürtös fejecskét. - Nagyon köszönöm uram, hogy segített megmenteni Csimbike életét! - rebegte. - Nem is tudom, hogyan hálálhatnám meg a segítségét?
Joe Robbers csak most vette jobban szemügyre a kiskutya gazdáját. A harmincas évei elején járó hölgy remek alakját alig-alig fedte a hirtelen magára kapott csipkés hálóköntös. A habos selyem fodrai közül csábosan domborodtak elő igéző mellei, karcsú, hosszú combjai. Vörös hajzuhatag övezte bájos arcocskáját hatalmas ibolyakék szemek uralták, duzzadt, érzéki ajkai között nedvesen csillogtak hófehér fogai.
Joe Robbers homlokát kiverte a veríték. A fák lombjait cibáló hideg tengeri szél ellenére úgy érezte, kigyullad rajta a nadrág. Vére ijesztő iramban száguldott ereiben, szíve őrült sebességgel hajtotta körbe-körbe. Szája kiszáradt, alig tudott néhány szót kinyögni:
- Igazán nem történt semmi… Nagyon örülök, hogy segíthettem… Miss…?
A hölgy fázósan húzta össze magán lenge köntösét:
- Ó, még be sem mutatkoztam! Mrs. Hammond vagyok. - mondta - Özvegy. De fáradjon be kérem, mert megfagyok ebben a lenge reggeli szerelésben. Rögtön nyitom az ajtót.
Joe Robbers remegő lábbal csusszant le a létráról. Cserepes ajkát nyalogatva lépett át a megnyíló bejárati ajtón. Mrs. Hammond elbűvölő mosollyal segítette le átázott kabátját.
- Fáradjon be a nappaliba - mondta -, üljön a kandalló mellé. Mit hozhatok? Talán egy tűzforró teát?
- Az bizony jólesne ebben a kutya időben - mondta Joe Robbers, és szemét alig tudta levenni háziasszonya kecsesen mozgó alakjáról. A nő eltűnt egy nehéz tölgyfa ajtó mögött, Joe Robbers pedig kényelmesen elhelyezkedett a kandalló előtt álló öblös fotelben.
- Ekkora szerencse sem ért mostanában - gondolta a lobogó lángokba tekintve -, egy ilyen gyönyörű fiatal nő! És milyen hálás! És ráadásul Margaret sincs itthon…
- Parancsoljon, a tea! - hallotta meg háta mögött Mrs. Hammond bűbájos hangocskáját. - Talán egy kis rumot is tehetnénk bele?
- Igen, igen az nagyon jó lesz! - ugrott fel ültéből Joe Robbers, és a kisasztalon álló palackból rendesen löttyintett a teásbögrékbe.
- Egészségére, Mrs Hammond. Csimbike megmenekülésére.
- Egészségére, Mr…
- Ó, bocsásson meg, asszonyom! Engedje meg, Joe Robbers vagyok. Ügyvéd. A barátaimnak Joe.
- Én pedig a barátaimnak Suzy. Kérem szólítson így.
- Hát akkor egészségünkre, Suzy!
- A megismerkedésünkre, Joe!
- Ez különösen kedves magától, Suzy! - mondta a poharakat újratöltve Joe Robbers. - Hiszen ez a találkozás majdnem Csimbike életébe került!
- Én ezt egészen másként fogom fel, Joe! - kiáltott fel szenvedélyesen Suzy. - Csimbike balesete teljesen független a találkozásunktól, de a találkozásunk egyenes következménye Csimbike megmenekülése.
- Ez így igaz! - vallotta be Joe Robbers. - Ügyvéd létemre nem győzök álmélkodni az Ön briliáns észjárásán, kedves Suzy! Maga nemcsak észbontóan gyönyörű, de egyben csodálatosan okos is. Hogy lehet az, hogy noha majdnem szomszédok vagyunk, soha nem találkoztunk?
- Nagyon jólesnek a bókjai, Joe. Igazán köszönöm. Szegény boldogult férjemmel diákként ismerkedtem meg, Ő volt az egyik professzorom. Talán így már ismerős a Hammond név. Nem? Persze, hiszen Ön jogász, a férjem pedig filozófiát oktatott. Az egyetem elvégzése után házasodtunk össze, négy évvel ezelőtt. Két évig felhőtlen boldogságban éltünk egymás mellett, amikor párom egy sajnálatos repülőbalesetben életét veszítette. Azóta magányosak vagyunk Csimbikével. Ebbe a villába nemrég költöztünk be, azóta ki sem tettem a lábam a házból, a kertből. Mindent a személyzet végez, Ketty a szobalányom, Mary a szakácsnőm és Johny a kertészem.
- Igazán sajnálom, Suzy! Özvegyen maradni, elveszíteni a társat, akit szerettünk, mindig borzasztóan fájdalmas lehet. De özvegyen maradni ilyen fiatalon, az több, mint rettenetes! Ám mondja csak, miért nem segített a személyzet Önnek Csimbike megmentésében?
- Nagyon köszönöm az együttérzését, kedves Joe! A személyzet kimenőt kapott a mai napra. Így tehát teljesen egyedül voltam a házban, amikor meghallottam a kicsim sírását. Észvesztve rohantam a hangja után a teraszra, ahol megláttam szegénykét a rácsba szorulva. De a többit már Ön is tudja.
- Hát ez hihetetlen! - jött izgalomba Joe Robbers. - Hisz maga a gondviselésben? Képzelje el, én is ma adtam kimenőt holnap reggelig a személyzetnek, én is egyedül vagyok, hiszen a feleségem csak szerdán jön vissza Párizsból, éppen ma kellett nekem sétáltatnom a kutyát és éppen erre és éppen akkor, amikor magának szüksége volt rám! Ez nem lehet véletlen! Ez a sors keze!
- Igen! Én is így érzem Joe, ez nem lehet véletlen. Valahol meg volt írva, hogy nekünk találkoznunk kellett. Igaz, szegény Csimbikém majdnem életét adta találkozásunkért, de azt hiszem megérte! Mindig imádtam az okos, érett férfiakat. Megveszek a gondolattól, hogy két erős kar ölel át, két szakértő, kemény kéz markolja, simítja a mellem, a fenekem. Csókolj meg, drágám! Nagyon kívánlak!
Joe Robbers úgy érezte, élete legszebb pillanatához érkezett. Karjaiban tartotta a gyönyörű Suzyt, szája szomjasan tapadt a nő forró ajkára. Enyhe szédülést érzett, amint lassan lecsúztak a kandalló elé terített medvebőrre. Ujjai izgatottan bontották szét a selyemköntöst, remegve keresték a kelme között barnán feszülő mellbimbót. Érezte, hogy Mrs Hammond kezei nadrágjában matatnak, amelyben Joe Robbers saját legnagyobb megrökönyödésére is soha nem tapasztalt mértékben nőtt az izgalom… Úgy gondolta, az évszázad numerája áll előtte…
Ez volt az utolsó gondolata. A teában beadott méreg erős értágító hatására - ami az átmeneti rendkívüli merevedést is okozta - összeomlott a vérkeringése. Teste erősen összerándult, majd ernyedten fordult le a lányról.
- Na végre! - ugrott fel Suzy a medvebőrről - Munkára, emberek!
Az ajtóban Johny, Ketty és Mary állt. Ketty táskájából meleg ruhákat dobott Suzynak, aki sietve húzta magára a fehérneműt, pulóvert, farmert és kabátot.
- Tiszta a pálya. - jelentette ki Suzy. - Holnap reggelig senki sem fog háborgatni bennünket. Nyugodtan kirámolhatjuk a doki kéglijét. Itt vannak a bejárati ajtó kulcsai a széfével együtt - vette ki néhai Joe Robbers zsebéből a terjedelmes kulcscsomót. - Induljatok. Hé, Johny! A kutyákkal vigyázzatok! Azt a két büdös dögöt lőjétek agyon…
Ahogy a banda tagjai sorban elhagyták az álnéven bérelt villát, Suzy a telefonhoz lépett és tárcsázott.
- Halló! Itt a Robbers és Higgins ügyvédi iroda. Kit kapcsolhatok? - hangzott a telefonban.
- Mr. Higginst kérem - válaszolt Suzy.
A készülék kicsöngött, majd néhány másodperc múlva erélyes, fiatal férfihang hallatszott:
- Higgins vagyok. Tessék.
- Minden rendben, drágám. A terv sikerült. - búgta a kagylóba Suzy. - Holnap reggel a repülőtéren találkozunk. Imádlak. Milliószor csókollak.
- Én is imádlak drágám. Gratulálok. - mondta a férfi.
Suzy mosolyogva tette helyére a készüléket, majd a medvebőrön kinyúlva heverő hulla fölé hajolt:
- Béke poraidra, kis szerelmesem! A találkozásunk tényleg meg volt írva. A társad, Mr. Higgins írta meg!

Szólj hozzá!

Címkék: novella történet kutya

Kutyavilág

2010.02.24. 11:05 allatvilag

˝Ha a lánynak dolga akadt a városban, Paw indulás előtt kényelmesen elheveredett a terepjáró hátsó ülésén. Óriási, busa fejét Mary vállára fektetve érdeklődve nézte az elsuhanó tájat. Az első időkben gazdija pórázon vezetve magával vitte bevásárlásaira, de azóta, hogy egy alkalommal fejével fellökött egy részegen handabandázó polgárt, inkább a légkondicionált kocsiban hagyta. Egyszer előfordult, hogy egy jótékonysági előadás hosszasan elhúzódott, és sűrű sötétség borult a terepjáróban várakozó Pawra. Két csavargó könnyű prédának vélte a gazdagon felszerelt autót, így kellő körültekintés nélkül nyitotta ki az ajtaját. Az elkövetkező néhány másodpercről nagyon keveset tudtak kiszedni belőlük a rendőrök, miután a kórházi ágyon magukhoz tértek. Az egyiknek az egész jobb karját amputálni kellet, a másik megúszta néhány ujjának és fél lábikrájának elvesztésével˝

John Tailor dzsipjének széles kerekei nagyokat döccentek a mély kátyúk borította erdei úton. A gödrökben meggyűlt esővíz sisteregve vált ketté a bütykös gumik alatt, bőségesen öntözve a terepjáró páncélozott alját. Az út fölé hajló fák, bokrok ágai halk surrogással simították végig a metálzöld karosszériát. A csaknem háromszáz lóerős, turbófeltöltős motor mérges morgással repítette a nehéz autót a keskeny, kanyargós makadámúton hegynek fel, völgynek le. A kocsiban ülők néha csak a falevelek között fel-felvillanó kék eget látták a szélvédőn keresztül, amikor egy erős emelkedőn kapaszkodtak fel, máskor pedig a tócsák felszínéről visszaverődő napsugarak vakították el őket, ha egy meredek lejtőn ereszkedtek lefelé. John Tailor egyik kezével a kormányt szorította, másikkal pedig lányát, Maryt ölelte át. Az autó csúszkálását az erősebb kanyarokban harsány nevetéssel nyugtázták, miközben az automata differenciálzár stabilizálta a meg-megfaroló gépet. A kényelmes hátsó ülésen Mrs. Suzy Tailor egy térképet böngészve irányította férjét az erdei utak szövevényében céljuk felé. Bár maximálisan osztozott családtagjai jókedvében, most kissé idegesen pillantott ki a füstszínű ablakon. A térképen egyre sűrűsödtek a tengerszint feletti magasságot jelentő fekete vonalak, a pirossal jelölt út ezek között kanyargott és egy helyen teljesen megközelítette a kékkel jelzett folyót.
- Figyelj Johny, mindjárt odaérünk a vízhez! – tette tenyerét figyelmeztetésül férje széles vállára.
Szinte még ki sem mondhatta, amikor a fák alkotta alagút véget ért és hirtelen kibukkantak a napfényre. Óvatosan fékezve álltak meg az út szélén. Csodálatos panoráma tárult a szemük elé: balra sűrű, sötét fenyves kúszott felfelé a meredek hegyoldalon, jobbra sebes folyású, kristálytiszta hegyi folyó rohant fehér sziklák között kanyargó medrében. Előttük, a fenyves és a folyó között smaragdzöld fűvel borított völgy terült el.
Közepén faragott gerendákból ácsolt, tekintélyes udvarház állt. Körben karámok, fészerek, és mindenféle más, a gazdálkodáshoz szükséges egyéb épület. A karámban – a távolság ellenére is jól felismerhetően – több hátasló kergetőzött. Messze, a távolba vesző folyó partján hatalmas birkanyáj legelt.
- Hát ez az a birtok, drágám! – ölelte át feleségét a férfi. – Ez az a hely, ahol kipihenhetjük magunkat, ahol elfelejthetjük az egész New York-i nyüzsgést, rohanást, káoszt. Ahol nincs kábítószer, utcai rablás. Ahol tiszta a levegő, a föld, a víz. Itt fogunk gazdálkodni, lovakat, birkákat tenyészteni. A városi üzletet továbbviszi fiunk, kicsi Johny. Mary pedig néhány év múlva férjhez megy, szül nekünk néhány stramm unokát…
- Édesapa, te mindig viccelsz! – simult apjához a leány, miközben karját édesanyja nyaka köré fonta. – A férjhezmenésről és unokákról egyelőre ne beszéljünk! Ha itt lesz az ideje, úgyis szólok!
- Két bolond Tailor! – ölelte át mindkettőjüket az asszony. – Még jóformán csak madártávlatból láttam azt a helyet, ahol a további életemet eltöltöm, és ti máris unokákat terveztek ide! Lehet, hogy rajtunk kívül nincs is teremtett lélek a környéken, fiatal, férjnek valóról meg nem is beszélve…
- Nagyon tévedsz, Suzy! – mutatott a ház felé Tailor. – Ha jól látom, egy “ teremtett lélek˝ vágtat felénk lóháton.
- Úgy ám! – helyeselt apjának a lány, távcsövét szeméhez emelve -, még pedig fiatal, férfi…
- És talán férjnek való? – csípett a lány kerek fenekébe Suzy.
- Az majd kiderül… - súgta a távcső mögül a lány. – Minden esetre szemrevaló!…
Pár perc múlva már a patkolatlan paták dobogását is hallották, ahogy a lovas vad vágtában közeledett feléjük. Kisvártatva szilaj musztáng torpant meg az autó előtt. A hátán ülő sudár, fiatal legény könnyed mozdulattal fogta vissza vágtató paripáját, fürgén leugrott a lóról és mosolyogva nyújtotta kezét Tailor felé.
- Üdvözlöm a birtokon, Mr. Tailor! Ron Shepherd vagyok, az ön juhásza. Az öreg Ted engem bízott meg, hogy fogadjam önöket, mert neki egy kis gondja támadt az egyik szomszéddal, Ben Stealerrel.
- Üdvözlöm, Mr. Shepherd! Sajnálom, hogy Ted nem lehet itt. Bemutatom a feleségem, Mrs. Suzy Tailort és a lányomat, Maryt.
- Nagyön örülök, hölgyeim! – fordult a fiatalember a két nő felé. – Remélem, jól fogják érezni magukat nálunk, itt Montanában. Ha megengedik, most előre mennék. Megmutatom a házat. Kérem, kövessenek!
Néhány óra múlva együtt kávézott a család az óriási nappaliban a terméskő kandalló előtt. Túl voltak már az első bemutatkozásokon, megnézték a lovakat a karámban, teheneket az istállóban, a birkákat kint a legelőn. Elfogyasztották első vacsorájukat és most kissé fáradtan, de nagyon boldogan cseréltek véleményt benyomásaikról.
- Azt hiszem, jó vásárt kötöttünk – kevergette gőzölgő kávéját Tailor. - A ház alig néhány éve épült, kitűnő állapotban van. A karámok, istállók szintén. Az állatok egészségesek, jól gondozottak. A legelők dúsak. Ted szerint értékesítési gondjaink sem lesznek, a farm mindig híres volt termékei jó minőségéről. Úgy gondolom, boldogan fogunk itt élni.
- Én is így gondolom – nézett férjére Suzy. – Nagyon tetszik minden, nem bántam meg, hogy látatlanban rád bíztam az egész farmvásárlást. Tudtam, hogy most sem csalódom benned drágám. Egy dolog aggaszt csak már napok óta.
- Mi nyomja a lelked kedvesem?
- Mary sorsán gondolkodom. Jól tettük-e, hogy egy 20 éves lányt kiszakítottunk a megszokott környezetéből, a barátai közül és elhoztuk ide a világ végére, Montana és Észak-Dakota határára, a vadonba.
- Ugyan már, édesanya! – pattant fel Mary. – Úgy beszélsz rólam, mint valami fogyatékos nőről. Bízd csak rám a dolgot, az életemmel én rendelkezem! New Yorkban hiába volt körülöttem száz és száz férfi, ha egyik sem tetszett. Lehet, hogy itt csak egyet találok, és mindjárt ő lesz az igazi…
- Na, nézd csak a nagyszájú lányát! – nevetett feleségére John Tailor. - Már látom Ron szomorú sorsát.
- Csak nem rólam beszélnek? – lépett kalapját levéve a szobába a fiatalember. Kezében szürkés-barnás gombolyagot tartott.
- Foglaljon helyet Mr. Shepherd – invitálta beljebb a férfit Suzy. – Éppen arról beszéltünk, hogy Mary életére milyen hatással lesz a lakóhelyváltozás, hogy elhagyta városi iskolatársait, barátait. Talál-e magának új barátokat?
- Én is ebben a dologban zavarnám önöket – mosolyodott el Ron, és a kezében tartott “ szőrcsomót˝ Mary felé nyújtotta. – Tessék, Miss. Tailor, ezt magának hoztam!
A lány bátortalanul nyúlt az ajándék után. Nem tudta elképzelni, mi lehet ez a “ szőrcsomó˝? Ahogy kezébe vette a meleg, puha csomagot, egyszer csak hangosan felsikított:
- Hiszen ez egy kutyus! – kiáltotta, és magához ölelte a lassan mozduló pelyhes csomagot. Mary ujjai közül először egy, azután még egy, majd még két apró lábacska, azután egy pici, kunkori farkinca bújt elő. Ahogy az asztalra állította az öklömnyi ebecskét, két csillogó szem tűnt elő a sűrű, pihés kölyökszőr közül. Kíváncsian nézett körül az állólámpa erős fényében. Érdes, piros nyelvét kivillantva hatalmasat ásított, majd hátát homorúra görbítve odapisilt az asztal fényezett lapjára. Azzal, mint aki jól végezte dolgát, visszaballagott Mary elé és hangosan rávakkantott.
Néhány pillanatra néma csend telepedett a szobára, majd szinte egyszerre tört ki a nevetés mindenkiből.
- Hát te aztán szépen bemutatkoztál – nézett tettetett szigorral a kis kutyára Ron. – Én idehozom őkelmét, hogy Miss. Mary játszótársa, majd testőre legyen, és tessék szégyenbe hoz a neveletlenségével!
- Hát felszentelte az asztalt, annyi bizonyos – törölgette a nevetéstől kicsordult könnyeit Tailor. – Mary biztosan örül az új pajtásnak, Mr. Shepherd. De hogy “ testőr˝ lenne, az egy kissé erős túlzás, nem igaz?
- Nem, Mr. Tailor. Ez a kutyus egy valódi kaukázusi pásztorkutya. Méghozzá a síkvidéki fajtából. Erős, szilaj, félelmet nem ismerő, szinte fékezhetetlen. Egyetlen egy “ gazdát˝ ismer el, aki parancsolhat neki: azt, akit szeret. Azért az életét is odaadja. A család, a “ csapat˝ többi tagját sem bántja, tudomásul veszi, hogy vannak. A “ gazdi˝ barátai. De nem “ gazdik˝! Mindenki más, aki a területre téved, ellenség! Azokat pedig meg kell ölni!
- Ne ijesszen meg bennünket, Ron! – törölte le az asztalt mosolyogva Suzy. - Ez a kis vakarcs ilyen vadállat lenne?
- Ne felejtsd el édesanya, hogy a legvérengzőbb tigris is pelyhes kis apróság kölyök korában! – kelt a fiú védelmére a lány. – Meséljen még jövőbeni testőrömről Ron!
- Ez a fajta nagyon divatos lett mostanában elsősorban Európában, de az utóbbi időben az Államokban is. Leginkább telephelyek őrzésére használják nagy testi ereje, vadsága, szilajsága és nem utolsó sorban igénytelensége miatt. Ennek a kölyöknek a szüleit néhány éve, a peresztrojka idején az akkori Szovjetunióból kivándorolt Fekete-tengeri matróz csempészte be Kanadába. Egy kamionsofőr barátom vette meg tőle odaát a két meglehetősen leromlott állatot. Áthozta őket titokban a határon, és egy tenyészetet indított. Ma négy embere csak ezeknek a “ vadállatoknak˝ a szaporításával foglalkozik. Úgy tudom, a texasi határőrség már érdeklődött nála esetleges vásárlás céljából…
- A texasi határőrség? Miért jönnének kutyákért ilyen messzire, a kanadai határ közelébe?
- Bizonyára tudják, a texasiaknak rengeteg bajuk van a Mexikóból beszivárgókkal… Ezért érdeklődnek a barátomnál a kaukázusiak után.
- És ezek a kutyák alkalmasak lennének erre a feladatra?
- Bátran állíthatom, igen. Az oroszok már nagyon rég óta ilyen célra tenyésztik őket. Nem hallottak még Alexander Szolzsenyicinről? Ő szintén a volt Szovjetunióból emigrált. Orosz író. Jó néhány éve él már nálunk. Rebellis nézetei miatt hosszú éveket töltött szibériai munkatáborokban. Az ottani élményeit “ Gulag szigetvilág˝ címmel írta meg. Én is innen tudok ezekről a dolgokról. A munkatáborokat nevezték “ GULAG˝-oknak. Több száz mérföldre minden lakott helytől, Szibéria belsejében hozták létre őket, még a jó öreg ˝Joe bácsi˝ idejében. Tudja Mary, kit hívtunk mi, amerikaiak “ Joe bácsinak˝? A második világháború alatt Sztálint, a Szovjetunió akkori vezetőjét. De térjünk vissza a táborokra. Elítéltek – köztörvényesek és politikaiak vegyesen – éltek ezekben. Erdőt irtottak, utakat, vasutakat építettek, részt vettek a Volga – Fehér-tenger csatorna építésén, olaj-, gáz- és villamos vezetékek építésénél. Ezeket a néha ténylegesen fizikailag, vagy csak politikailag veszélyes embereket a szibériai őserdőben, a tajgában őrizni kellett. Ehhez rengeteg őrre lett volna szükség. Azoknak egyenruha, lakás, fizetés, család, stb.… És akkor valaki jött a kitűnő ötlettel: a kaukázusi juhászkutyák! Vadak, vérengzőek, igénytelenek… Nem kell mást tenni, mint kiengedni őket a tábort övező őserdőbe. Havonta egyszer-kétszer valami döghúst az etetőkbe… Nem kívánnak más törődést, mint a kölykezéskor egy odút, némi plusz eleséget, azután, ha megerősödtek a kölykök, irány kifelé, vissza a vadonba! Állandó harc a prédáért az őshonos farkasfalkákkal, a természet erőivel, a hideggel, faggyal, hóval, jéggel; nyáron a milliónyi szúnyoggal, léggyel, kullanccsal, egyéb vérszopóval… De ezek a kutyák túlélték. És jaj volt annak a szerencsétlennek – legyen akár rablógyilkos, akár politikai elítélt – akit szökés közben elkaptak az erdőben. A szemtanúk szerint még csontokat is csak ritkán találtak…
- Teljesen megrémítette a nőket Mr. Shepherd – mosolygott Tailor Ronra. Majd lányához fordult: - Mi a válaszod Mary, elfogadod Mr. Shepherd ajándékát?
- Egy kicsit engem is megdöbbentettek a hallottak – nézett apjára a lány -, de azt hiszem, elfogadom a kihívást! Ha ez a “ Sátán kutyája˝ megérzi, ki szereti, biztosan jó barátok leszünk!
- Te tudod, hogy döntesz kislányom – fordult a csöppnyi ebet dédelgető Maryhez édesanyja. - Azt hiszem, ha már elfogadtad az ajándékot, legjobb lenne mindjárt a “ névadót˝ is megtartani, ha a “ keresztelőt˝ ez a kis gombóc elintézte is saját maga.
- Így van Miss. Mary. Legyen maga a keresztanya. Milyen nevet ad a jövendő testőrének?
- Ahogy itt döncölgetem, dédelgetem ezt a kis pisist, egyre inkább feltűnik, mekkorák a tappancsai. Legyen a neve “ Paw˝ azaz Mancs!


Az eltelt három év alatt Mary és Paw szinte teljesen egymáshoz nőttek. Az első napokban cumisüvegből etette kis barátját. Később a legjobb falatokat szedte össze neki a konyhán. (Paw, mintegy meghálálva a gondoskodást, rohamosan nőtt, növekedett. Fél éves korában két láb marmagasságot és 100 font súlyt ért el. Másfél évesen 160 fontot nyomott és két hátsó lábára felágaskodva magasabb volt a hat és fél láb magas Ronnál. Dinamizmusa, rugalmassága, ereje páratlan volt. A birtok összes többi kutyája meghódolt neki, elismerte vezérének. Hamarosan a környező farmok gazdái is megtanulták, jobb, ha saját kutyáikat nem engedik elcsavarogni…)
Paw napjait Mary nyomában járva töltötte. Ha a lány kilovagolt, mérföldeken keresztül követte lomhának tűnő, de kitartó ügetéssel. Gazdája többször provokált versenyt musztángja és a kutya között. Igaz, a ló és lovasa rövid vágtában gyorsabbnak bizonyult, de mire a tajtékosra hajszolt paripa ügetésre váltott át, Paw már ott loholt újra közvetlenül mellettük.
Ha a lánynak dolga akadt a városban, Paw indulás előtt kényelmesen elheveredett a terepjáró hátsó ülésén. Óriási, busa fejét Mary vállára fektetve érdeklődve nézte az elsuhanó tájat. Az első időkben gazdija pórázon vezetve magával vitte bevásárlásaira, de azóta, hogy egy alkalommal fejével fellökött egy részegen handabandázó polgárt, inkább a légkondicionált kocsiban hagyta. Egyszer előfordult, hogy egy jótékonysági előadás hosszasan elhúzódott, és sűrű sötétség borult a terepjáróban várakozó Pawra. Két csavargó könnyű prédának vélte a gazdagon felszerelt autót, így kellő körültekintés nélkül nyitotta ki az ajtaját. Az elkövetkező néhány másodpercről nagyon keveset tudtak kiszedni belőlük a rendőrök, miután a kórházi ágyon magukhoz tértek. Az egyiknek az egész jobb karját amputálni kellet, a másik megúszta néhány ujjának és fél lábikrájának elvesztésével. Életüket csak az mentette meg, hogy Mary már hallótávolságban volt a kocsitól, amikor az eset történt. Parancsára Paw nyugodtan visszamászott helyére a hátsó ülésre, és vértől maszatos pofáját nyalogatva ártatlan képpel bámult ki a parkolóban nyüzsgő mentősökre és rendőrökre. Az esetet a bíróság egyértelműen jogos önvédelemnek minősítette, külön kiemelve, hogy a két csavargót rablógyilkosságért körözték. Nagy valószínűséggel az életét köszönheti “ testőrének˝ a lány, hiszen nagyon könnyen áldozatul eshetett volna az autót éppen kifosztó bűnözőknek.
Ezek után a kutya természetesen még nagyobb szeretetnek örvendett, mint eddig. Mary elhatározta, ezen túl még éjszakára sem válik meg kedvencétől, így Paw pokrócát a saját ágya mellé terítette, és ettől fogva egy szobában aludt vele. Ron néha tréfásan megjegyezte, hogy rá talán már nincs is szüksége, de a lány forró csókjaival mindig megnyugtatta féltékeny szerelmét.
A lány ablaka egész nyáron át éjjel-nappal tárva-nyitva állt. A hűvösebb idő beköszöntével is csak behajtotta az ablaktáblát, hogy a kutya bármikor szabadon járhasson ki-be. Paw hatalmas testét meghazudtoló könnyedséggel szökkent ki és be a résnyire nyitott ablakon. Mindezt olyan csöndben, szinte hangtalanul tette, hogy Mary észre sem vette. Sokszor csak abból vett tudomást az állat jelenlétéről, hogy az ágya mellé lenyúlva ujjai Paw durva bundájába markoltak. Ilyenkor a biztonság tudatával aludt el nyugodtan újra.

Paw jelenléte nem csak a lány életére volt nyugtató hatással. Az eddig a nagy havazások idején a környéken előforduló farkastámadások elmaradtak. John Tailor állatállománya szépen gyarapodott, a juhászok nyugodtan aludták át az éjszakát, a nyájakat őrző kutyák degeszre híztak a semmittevéstől. Az egész völgyre idilli béke költözött.
Távolról, a környező hegyeket borító fenyvesekből gyakran hallották ugyan a farkasok keserves vonítását, de azok nem merészkedtek közelebb, messzire elkerülték a Tailor-farm környékét. Kezdett elterjedni a mondás a gazdaságban dolgozók között, hogy “ ebben a kutyában a sátán lakozik, azért nem mernek közelebb jönni a bestiák!˝ John Tailor csak nevetett az egészen és azt mondta rá Ronnak: “ mit bánom én, akár a sátán is lehet benne, az a fő, hogy vigyázzon a birtokra és Maryre!˝

Ebben az időben kezdtek suttogni az emberek, hogy egy különösen óriási farkas jár az erdőkben. Hatalmas lábnyomait többen is látták a hóban, vackára rátalálni azonban soha sem sikerült, mert valami különös érzékkel tudta kiválasztani azokat a helyeket, ahol nyom nélkül eltűnt. Egyes vadászok állították, hogy holdfényes téli éjszakákon látták is egy-egy farkascsorda előtt vágtatni, amint valamilyen vadat űztek. Puskavégre kapni azonban senkinek sem sikerült. Hamarosan beszélni kezdték azt is, hogy a környező birtokosok nyájait farkasok tizedelik. Innen is, onnan is jelezték, hogy 2-3, vagy több állatot is megölnek egy éjszaka. A legfurcsább az egészben – mondták a pásztorok -, hogy nem tépik szét a megölt juhokat, hanem csak a vérüket szívják ki.
John Tailor hitte is ezeket a mende-mondákat, meg nem is. Ron Stepherdet azonban nem hagyta nyugton a dolog. Este, lefekvés után is a titokzatos kártevő járt az eszében.
- Óriási, erős farkas – gondolta -, aki tiszteletben tartja Paw területét… Nem tépi szét a birkát, csak a vérét szívja ki… Tehát nem éhes, csak a vér ízéért öl… Ez csak Paw lehet! – gyúlt világosság a fiatalember agyában. – Lehet, hogy Mary egy gyilkos vadállattal alszik egy szobában? – járta át a borzalom a tagjait. – És én szabadítottam a nyakára! – ugrott ki az ágyból a fiú. – Azonnal figyelmeztetnem kell őt!
Sietve húzta magára ruháit, felkapta az asztalon heverő fegyverét, aztán futva sietett a holdfényben fürdő réten át a szélesen szétterülő lakóház felé. A főbejárat szokás szerint nyitva volt, amióta Paw vigyázott a házra, semmit sem kellett kulcsra zárni. Végigsietett a homályos folyosón, majd lihegve kopogtatott be a lány ajtaján. Mary álmából riadva nyitott ajtót a fiúnak.
- Hol van Paw? – rontott neki a sötét szobába lépve Ron.
- Hol lenne? – kérdezte a lány megütközve, - itt fekszik mellettem. Azzal a villanyt felkapcsolva az ágya mellé mutatott.
- Itt aztán nincs! – vágott a szavába a férfi. – Nem vetted észre, mikor ment el?
- Nem figyeltem – vallotta be Mary – az este elég sokáig olvastam még az ágyban, aztán amikor elálmosodtam lekapcsoltam a villanyt. Emlékszem, még megsimogattam a bundáját, mielőtt elaludtam. De miért keresed ilyen késő éjjel?
- Szörnyű érzésem támadt! – mondta Ron, és elmesélte gyanúját a lánynak.
- Te teljesen bolond vagy, kedvesem! – simogatta meg a fiú fejét. – Elment az eszed a féltékenységtől, hogy nem te alhatsz itt mellettem! Hogy megnyugodj, maradj itt velem, várjuk meg együtt ezt a kujtorgót.
Lekapcsolták a villanyt. A hold kékes fényében fürdő szobában világosan kirajzolódott az ablak négyszöge. A régi, ingás falióra egykedvűen számolta a perceket. Kéz a kézben, csendben várták a kutya visszatértét. Már alig tudták nyitva tartani szemüket, amikor megroppant a hó az ablak alatt. Mire észbe kaptak, Paw már bent is volt a szobában. Egy másodperc alatt megfordult, melső lábaival fellépett az ablakpárkányra. Fogával elkapta a kilincset és óvatosan behúzta maga mögött az ablakot. Azzal, mint aki jól végezte a dolgát, összegömbölyödött az ágy mellett.
Ron ekkor felkapcsolta a villanyt, és rákiáltott a kutyára:
- Hol csavarogtál, te szégyentelen?
Paw egy pillanatig döbbenten nézte a férfit, majd tajtékzó, tátott pofával ugrott neki. A fiú életét az mentette meg, hogy a rémülettől megrogyott a lába, így az ágy fölött átröpülő kutya elvétette a harapást. A szétdúlt szobában kísértetiesen csattant a félelmetes álkapocs. Ron a maga 180 fontjával igyekezett az őrjöngő bestiát valahogy megfékezni, de nem sok sikerrel. A véres agyarak egyre ott csattogtak a nyaka körül. Másodszor akkor menekült meg a haláltól, amikor Mary elkapta a kutya farkát és minden erejét megfeszítve lerántotta kedveséről. A teljesen megvadult kutya karikába görbülve mart hátra, mély, vérző sebet ejtve a lány vállán. Ezt a pillanatot használta ki a férfi, hogy két 44-es golyót eresszen közvetlen közelről a tajtékzó állat fejébe.
A hatalmas dörrenésekre megelevenedett a ház. John Tailor revolverét szorongatva, hálóingben rontott a csatatérré vált szobába. Suzy, a helyzetet átlátva azonnal a szomszéd orvosért telefonált, aki néhány percen belül megérkezett és elsősegélyben részesítette a sérülteket. Az alkalmazottak a megmerevedett Paw-ot vonszolták ki a szobából.

A későbbi vizsgálat megállapította, hogy Paw “ kettős életet˝ élt.
Éjjel és nappal mintaszerűen védte a saját területét, de kíméletlenül fosztogatta a környékbeli nyájakat. Az áldozatul esett bárányokon talált szőr- és nyálminták ezt egyhangúlag bizonyították.
Valószínűleg ő lehetett a farkasokat vezető óriási hím is, aki miután kiharcolta a falkákban egyedüli vezető szerepét, sajátos jelrendszerével a többiek tudtára adta, meddig szabad vadászniok. Ez védte meg John Tailor birtokát. Éjszakai rejtélyes eltűnéseinek ez volt az egyik magyarázata, a másik, hogy ilyenkor elégítette ki vérengző ösztöneit…

Az állatlélektannal foglalkozó tudósok sokáig vitatkoztak ezen az eseten, de sehogy sem tudtak megegyezni. Sokak szerint Paw hűséges maradt volna mindhalálig Maryhez, és a Ront ért támadás éppen a lány védelmében történt.

Mások szerint kitört belőle a természetes ösztön, a körülmények hatására lepattant róla a civilizáció vékony burka, és visszaváltozott azzá, ami volt: vérengző szibériai bestiává.
 

Szólj hozzá!

Címkék: novella történet kutya sztori