HTML

Állatvilág Net

Utolsó kommentek

Tag feed

  • Subba: Péntek!
  • Lángoló Gitárok: Until The Fall Ends - Meristem-lemezpremier
  • Lángoló Gitárok: Spinal Cord Fusion - Itt az Omega Diatribe legújabb dala a jövő év elején érkező harmadik albumról
  • Lángoló Gitárok: Megvannak a POLICE Rebel Yell Zenei Tehetségkutató győztesei!
  • Lángoló Gitárok: Csak úgy özönlenek a riffek - A Trivium, a Sons Of Apollo és a Sorcerer új lemezéről
  • Lángoló Gitárok: Fagyos, téli vadnyugati Tarantino-jelenet - Itt egy új ék-dal
  • Lángoló Gitárok: Nem igazán sziszifuszi módon mutatjuk be az EZ Basic új nagylemezét
  • KönyvesBlog: Amerikában elszabadul az infláció és a kétségbeesés
  • Tékozló Homár: Önsorsrontó TOF-futárok
  • KönyvesBlog: A gyermekbántalmazás a lápvidéken a napi rutin része
  • Lángoló Gitárok: Limp Bizkit is lesz a Volton, ahová részletre is lehet jegyet vásárolni

Állatvilág - a háziállatok és a vadon szava

Házi és vadállatok: videók, hirek, írások.

Naptár

november 2017
Hét Ked Sze Csü Pén Szo Vas
<<  < Archív
1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30

Külső feed

Houston we have a problem

Tag feed

  • Subba: Péntek!
  • Lángoló Gitárok: Until The Fall Ends - Meristem-lemezpremier
  • Lángoló Gitárok: Spinal Cord Fusion - Itt az Omega Diatribe legújabb dala a jövő év elején érkező harmadik albumról
  • Lángoló Gitárok: Megvannak a POLICE Rebel Yell Zenei Tehetségkutató győztesei!
  • Lángoló Gitárok: Csak úgy özönlenek a riffek - A Trivium, a Sons Of Apollo és a Sorcerer új lemezéről
  • Lángoló Gitárok: Fagyos, téli vadnyugati Tarantino-jelenet - Itt egy új ék-dal
  • Lángoló Gitárok: Nem igazán sziszifuszi módon mutatjuk be az EZ Basic új nagylemezét
  • KönyvesBlog: Amerikában elszabadul az infláció és a kétségbeesés
  • Tékozló Homár: Önsorsrontó TOF-futárok
  • KönyvesBlog: A gyermekbántalmazás a lápvidéken a napi rutin része
  • Lángoló Gitárok: Limp Bizkit is lesz a Volton, ahová részletre is lehet jegyet vásárolni

Címkék

ajándék (1) akt (1) álaltvilág (1) állat (2) állatfilmek (1) állati (2) állatképek (1) állatmentés (1) állatok (4) állatorvos (1) állatvédelem (4) állatvédők (2) állatviadal (1) allatvilág (1) állatvilág (1) allergiás (1) alternatív (1) animal (1) antarktisz (1) anyám (1) barát (1) bérkilövő (1) bőrgyulladás (1) borz (1) celeb (2) cesar (2) channel (1) chile (1) cinema (1) delfin (2) delfinek (1) delta (1) dzsungel (1) eb (2) ecclestone (2) elmék (1) erdélyi (1) éva (1) expedíció (1) falkavezér (1) farkaskutya (1) fegyelem (1) felmelegedés (1) filmek (1) fióka (1) fog (1) fogászat (1) fogszuvasodás (1) fóka (1) fórum (1) geographic (1) globális (1) gólya (1) gyereknek (1) gyógyászat (1) hal (1) hányás (1) harc (1) hasmenés (1) háziállat (2) hím (1) hirdetések (1) homeopátia (1) homo (1) homoszexuális (1) horváth (1) húsvét (1) identitás (1) ingyenmozi (1) jelölés (1) juhász (1) juhászkutya (1) kaland (1) kalap (1) képek (1) kilövés (1) kirándulás (1) kiskedvencek (1) klímakonferencia (1) könyv (1) kutya (10) kutyadoki (1) kutyafajta (1) kutyafuttató (1) kutyaharapás (1) kutyák (3) kutyaképzés (1) kutyatámadás (1) kutyaviadal (1) légzőszervi (1) lelövés (1) lovak (1) macsak (1) macskák (1) majom (1) marketing (1) maugli (1) megbetegedések (1) mérgezések (1) merle (1) mesefilmek (1) mezelen (1) microchip (1) mikrocsip (1) millan (2) mónika (1) mozgásszervi (1) mozi (1) műsor (1) műtétek (1) national (1) német (1) novella (5) nude (1) nyúl (1) nyuszi (1) panaszok (1) peta (3) pingvin (1) pitbull (1) planet (1) pókaszbásúak (1) pornósztár (1) puma (1) rajzfilmek (1) rákok (1) reggeli (1) reklám (1) reklámvideó (1) rendelet (1) rendőrautó (1) rendőrség (1) róka (1) rovarok (1) rtl (1) sétáltatás (1) show (1) sorozat (1) szépségkirálynő (1) szovjet (1) sztárok (1) sztori (2) tamara (1) thén (1) tiltott (1) történet (5) törvény (1) tyúk (1) űzi (1) vadállat (1) vadállatok (3) vadász (1) vadat (1) vadőr (1) vau (1) vetítés (1) vicces (1) videók (1) viselkedés (1) viselkedészavar (1) viselkedészavarok (1) Címkefelhő

Friss topikok

Linkblog


Kutyák és gazdák - novella

2010.02.28. 20:58 allatvilag

Joe Robbers, a jólmenő Robbers és Higgins ügyvédi iroda tulajdonosa kilépett pompás villája indiai tölgyből készült, dúsan faragott ajtaján.

A tenger felöl súlyos, fekete fellegek gomolyogtak az ólomszürke égbolton. A díszkert fái nyögve hajladoztak a metsző, hideg szélben. Joe Robbers irigykedve gondolt feleségére, Margaretre, aki unokáikhoz utazott Párizsba, és éppen most fordulhat a másik oldalára puha, meleg ágyában. Az egész személyzetnek szabadnapot adott mára, így rajta volt a sor, hogy Bobbyt, a család kedvencét sétálni vigye. Bobby, a fekete újfunlandi mint egy kerge birka rohangált gazdája körül, alig várva a pillanatot, hogy végre kívül legyenek a kapun. Joe Robbers sóhajtva tette fel az aranyozott nyakörvet viháncoló ebe nyakára, majd a pórázt megfeszítve kivezette a kovácsoltvas kapun át az utcára.
A villanegyed ezekben a reggeli órákban mindig csendes volt. Az itt élő emberek jóval később keltek, hogy az elfogyasztott bőséges reggelijük után drága luxusautóikon irodáikba hajtsanak. Csak néhány megszállott kocogó és - mint Joe Robbers - a kutyájukat sétáltatók voltak ilyenkor az utcán.
Bobby - három lábon egyensúlyozva - sürgősen lelocsolta néhány közeli fa törzsét, majd orrát a földre szegezve megindult szokott útvonalán a folyó felé. Joe Robbers nyakát felhajtott gallérjába húzva sietett kutyája után. Lábát szaporán emelgetve kerülgette a járdán jókora tócsákban összegyűlt esővízet.
- A fene egye meg a polgármestert - gondolta mérgesen -. látszik, hogy neki nincs kutyája, és ezért szinte sohasem jár gyalog! A szolgálati autóból nem lehet észrevenni a járdákon tátongó kátyúkat. - A következő választásokon ki kellene kötni, hogy a polgármesternek minden héten más és más útonvonalon, gyalogosan kell végigmennie egy-egy szakaszon. Így a szó szoros értelmében a saját bőrén tapasztalhatná meg, hogy a polgárok által befizetett adóból mennyit költöttek valójában az utak karbantartására!
Elképzelte a polgármestert, amint sleppjétől körülvéve, finom, bőrcipős lábával beletapos a mocskos vízzel telt gödrökbe, közben valamelyik lakája hatalmas, fekete esernyőt próbál a feje fölé tartani… Joe Robbers hangosan felnevetett. - Ez igen! Ezt kellene tenni…
A vidám gondolat teljesen elsodorta rosszkedvét. Bobby, hátát erősen begörbítve éppen a sarki bankár díszkertjének pázsitját részesítette áldásban, majd´ mint aki jól végezte dolgát, farkát kecsesen lóbálva bekanyarodott a következő mellékutcába. A villanegyed egyik legelső utcája volt ez, szürke gránitkockák borították. A bogárhátú út nedvesen fénylett az esőben, Bobby sáros lábnyomai vörös gyöngysorként sorjáztak a csillogó köveken…
Joe Robbers lehajolt, kicsatolta kutyája nyakörvét. Az eb játékosan képennyalta gazdáját és kilőtt puskagolyóként tűnt el az utca végén. Joe Robbers a pórázt kezére csavarva ballagott Bobby után, amikor fájdalmas vonítás ütötte meg a fülét. Először azt gondolta, az ő kutyájának történt valami baja, de hamarosan rájött, hogy a keserves kaikolás az egyik szomszédos kertből hallatszik.
Joe Robbers ágaskodva próbált benézni a kerítésen, hogy végére járjon a dolognak. Amikor a vonítás egyre kétségbeesettebb lett, korát meghazudtoló fürgeséggel kapaszkodott át a kőfalon. A kert ápolt bokrain keresztültörve, ónémet stílusban épült ház elé ért. A faragott tornác rácsai között egyik első lábánál fennakadva, fehér uszkár vonaglott. Ebben a pillanatban kivágódott a terasz ajtaja, és egy csinos, fiatal nő rohant ki rajta. Sikoltva borult a korlátra, de minden igyekezete ellenére sem érte el a kínlódó kis állatot. Segítséget kérően nézett szét, és észrevette a kerítés felől rohanó férfit.
- Kérem segítsen! - kiáltotta - mindjárt eltörik szegény Csimbikém lába!
Joe Robbers ekkor látta meg a ház oldalához fektetett létrát. Felállította, és sietve felmászott rajta a szerencsétlen kis állathoz. Óvatosan szabadította ki a vékony lábacskát a deszkák fogságából. A kiskutya hálásan nyalta meg a férfi kezét, amint az a korláton keresztül átnyújtotta gazdijának. A fiatal hölgy boldogan szorította magához az illatos kis ebet.
- Hála Istennek, hogy nem történt semmi bajod, drágám! - simogatta a fürtös fejecskét. - Nagyon köszönöm uram, hogy segített megmenteni Csimbike életét! - rebegte. - Nem is tudom, hogyan hálálhatnám meg a segítségét?
Joe Robbers csak most vette jobban szemügyre a kiskutya gazdáját. A harmincas évei elején járó hölgy remek alakját alig-alig fedte a hirtelen magára kapott csipkés hálóköntös. A habos selyem fodrai közül csábosan domborodtak elő igéző mellei, karcsú, hosszú combjai. Vörös hajzuhatag övezte bájos arcocskáját hatalmas ibolyakék szemek uralták, duzzadt, érzéki ajkai között nedvesen csillogtak hófehér fogai.
Joe Robbers homlokát kiverte a veríték. A fák lombjait cibáló hideg tengeri szél ellenére úgy érezte, kigyullad rajta a nadrág. Vére ijesztő iramban száguldott ereiben, szíve őrült sebességgel hajtotta körbe-körbe. Szája kiszáradt, alig tudott néhány szót kinyögni:
- Igazán nem történt semmi… Nagyon örülök, hogy segíthettem… Miss…?
A hölgy fázósan húzta össze magán lenge köntösét:
- Ó, még be sem mutatkoztam! Mrs. Hammond vagyok. - mondta - Özvegy. De fáradjon be kérem, mert megfagyok ebben a lenge reggeli szerelésben. Rögtön nyitom az ajtót.
Joe Robbers remegő lábbal csusszant le a létráról. Cserepes ajkát nyalogatva lépett át a megnyíló bejárati ajtón. Mrs. Hammond elbűvölő mosollyal segítette le átázott kabátját.
- Fáradjon be a nappaliba - mondta -, üljön a kandalló mellé. Mit hozhatok? Talán egy tűzforró teát?
- Az bizony jólesne ebben a kutya időben - mondta Joe Robbers, és szemét alig tudta levenni háziasszonya kecsesen mozgó alakjáról. A nő eltűnt egy nehéz tölgyfa ajtó mögött, Joe Robbers pedig kényelmesen elhelyezkedett a kandalló előtt álló öblös fotelben.
- Ekkora szerencse sem ért mostanában - gondolta a lobogó lángokba tekintve -, egy ilyen gyönyörű fiatal nő! És milyen hálás! És ráadásul Margaret sincs itthon…
- Parancsoljon, a tea! - hallotta meg háta mögött Mrs. Hammond bűbájos hangocskáját. - Talán egy kis rumot is tehetnénk bele?
- Igen, igen az nagyon jó lesz! - ugrott fel ültéből Joe Robbers, és a kisasztalon álló palackból rendesen löttyintett a teásbögrékbe.
- Egészségére, Mrs Hammond. Csimbike megmenekülésére.
- Egészségére, Mr…
- Ó, bocsásson meg, asszonyom! Engedje meg, Joe Robbers vagyok. Ügyvéd. A barátaimnak Joe.
- Én pedig a barátaimnak Suzy. Kérem szólítson így.
- Hát akkor egészségünkre, Suzy!
- A megismerkedésünkre, Joe!
- Ez különösen kedves magától, Suzy! - mondta a poharakat újratöltve Joe Robbers. - Hiszen ez a találkozás majdnem Csimbike életébe került!
- Én ezt egészen másként fogom fel, Joe! - kiáltott fel szenvedélyesen Suzy. - Csimbike balesete teljesen független a találkozásunktól, de a találkozásunk egyenes következménye Csimbike megmenekülése.
- Ez így igaz! - vallotta be Joe Robbers. - Ügyvéd létemre nem győzök álmélkodni az Ön briliáns észjárásán, kedves Suzy! Maga nemcsak észbontóan gyönyörű, de egyben csodálatosan okos is. Hogy lehet az, hogy noha majdnem szomszédok vagyunk, soha nem találkoztunk?
- Nagyon jólesnek a bókjai, Joe. Igazán köszönöm. Szegény boldogult férjemmel diákként ismerkedtem meg, Ő volt az egyik professzorom. Talán így már ismerős a Hammond név. Nem? Persze, hiszen Ön jogász, a férjem pedig filozófiát oktatott. Az egyetem elvégzése után házasodtunk össze, négy évvel ezelőtt. Két évig felhőtlen boldogságban éltünk egymás mellett, amikor párom egy sajnálatos repülőbalesetben életét veszítette. Azóta magányosak vagyunk Csimbikével. Ebbe a villába nemrég költöztünk be, azóta ki sem tettem a lábam a házból, a kertből. Mindent a személyzet végez, Ketty a szobalányom, Mary a szakácsnőm és Johny a kertészem.
- Igazán sajnálom, Suzy! Özvegyen maradni, elveszíteni a társat, akit szerettünk, mindig borzasztóan fájdalmas lehet. De özvegyen maradni ilyen fiatalon, az több, mint rettenetes! Ám mondja csak, miért nem segített a személyzet Önnek Csimbike megmentésében?
- Nagyon köszönöm az együttérzését, kedves Joe! A személyzet kimenőt kapott a mai napra. Így tehát teljesen egyedül voltam a házban, amikor meghallottam a kicsim sírását. Észvesztve rohantam a hangja után a teraszra, ahol megláttam szegénykét a rácsba szorulva. De a többit már Ön is tudja.
- Hát ez hihetetlen! - jött izgalomba Joe Robbers. - Hisz maga a gondviselésben? Képzelje el, én is ma adtam kimenőt holnap reggelig a személyzetnek, én is egyedül vagyok, hiszen a feleségem csak szerdán jön vissza Párizsból, éppen ma kellett nekem sétáltatnom a kutyát és éppen erre és éppen akkor, amikor magának szüksége volt rám! Ez nem lehet véletlen! Ez a sors keze!
- Igen! Én is így érzem Joe, ez nem lehet véletlen. Valahol meg volt írva, hogy nekünk találkoznunk kellett. Igaz, szegény Csimbikém majdnem életét adta találkozásunkért, de azt hiszem megérte! Mindig imádtam az okos, érett férfiakat. Megveszek a gondolattól, hogy két erős kar ölel át, két szakértő, kemény kéz markolja, simítja a mellem, a fenekem. Csókolj meg, drágám! Nagyon kívánlak!
Joe Robbers úgy érezte, élete legszebb pillanatához érkezett. Karjaiban tartotta a gyönyörű Suzyt, szája szomjasan tapadt a nő forró ajkára. Enyhe szédülést érzett, amint lassan lecsúztak a kandalló elé terített medvebőrre. Ujjai izgatottan bontották szét a selyemköntöst, remegve keresték a kelme között barnán feszülő mellbimbót. Érezte, hogy Mrs Hammond kezei nadrágjában matatnak, amelyben Joe Robbers saját legnagyobb megrökönyödésére is soha nem tapasztalt mértékben nőtt az izgalom… Úgy gondolta, az évszázad numerája áll előtte…
Ez volt az utolsó gondolata. A teában beadott méreg erős értágító hatására - ami az átmeneti rendkívüli merevedést is okozta - összeomlott a vérkeringése. Teste erősen összerándult, majd ernyedten fordult le a lányról.
- Na végre! - ugrott fel Suzy a medvebőrről - Munkára, emberek!
Az ajtóban Johny, Ketty és Mary állt. Ketty táskájából meleg ruhákat dobott Suzynak, aki sietve húzta magára a fehérneműt, pulóvert, farmert és kabátot.
- Tiszta a pálya. - jelentette ki Suzy. - Holnap reggelig senki sem fog háborgatni bennünket. Nyugodtan kirámolhatjuk a doki kéglijét. Itt vannak a bejárati ajtó kulcsai a széfével együtt - vette ki néhai Joe Robbers zsebéből a terjedelmes kulcscsomót. - Induljatok. Hé, Johny! A kutyákkal vigyázzatok! Azt a két büdös dögöt lőjétek agyon…
Ahogy a banda tagjai sorban elhagyták az álnéven bérelt villát, Suzy a telefonhoz lépett és tárcsázott.
- Halló! Itt a Robbers és Higgins ügyvédi iroda. Kit kapcsolhatok? - hangzott a telefonban.
- Mr. Higginst kérem - válaszolt Suzy.
A készülék kicsöngött, majd néhány másodperc múlva erélyes, fiatal férfihang hallatszott:
- Higgins vagyok. Tessék.
- Minden rendben, drágám. A terv sikerült. - búgta a kagylóba Suzy. - Holnap reggel a repülőtéren találkozunk. Imádlak. Milliószor csókollak.
- Én is imádlak drágám. Gratulálok. - mondta a férfi.
Suzy mosolyogva tette helyére a készüléket, majd a medvebőrön kinyúlva heverő hulla fölé hajolt:
- Béke poraidra, kis szerelmesem! A találkozásunk tényleg meg volt írva. A társad, Mr. Higgins írta meg!

Szólj hozzá!

Címkék: novella történet kutya

Vájár és a kutya - novella

2010.02.27. 01:00 allatvilag

John Schmidt egykori vájár szakmunkás kilépett családi háza ajtaján. A salakhegy felől súlyos, kénes szagú felhőket sodort a reggeli szél a valamikori tisztviselőtelep lerobbant házai fölé. John Schmidt megállt a küszöbön, ingzsebéből olcsó, csempészett cigarettát vett elő. A gyűrött, összenyomorított szálat lassan dugta cserepes ajkai közé. Keze kifakult, foltos munkásnadrágja zsebébe mélyedt. Mielőtt kivette volna a markába akadt skatulya gyufát, szórakozottan megvakarta viszkető ágyékát. A vakarózás régi kellemes emlékeket idézett fel benne. Az igen! Azok voltak csak a szép idők! A régi bányásznapok. Tele suskával, dicsőséggel. A kurvák úgy ragadtak rájuk, mint bogáncs a malacra. Egyik kocsmából ki, a másikba be… Azután a haverokkal felvitték a nőket valamelyikük lakására, és adj neki! Volt ott minden, ami szem-szájnak ingere…

De az régen volt. Most John Schmidt egykori vájár szakmunkás a cigijét szipákolva áll omladozó családi háza ajtajában, és majd kiköpi a tüdejét, úgy köhög. Hiába, a vájvégen lehúzott huszonnyolc év nem múlt el nyomtalan. A szénpor nem játszik. Szilikózis. Már jó pár éve. De mit csináljon? Ezt a kurva bagót nem tudja eldobni, ha beledöglik, akkor sem. Mert mi öröme maradt még az életből? Az a néhány üveg olcsó sör, vagy pár pohár silány, kannás bor? Néha egy-egy ˝stampo˝ hamis vodka? Vagy bolti pálinka? Az sem különb, mint amit a külföldiek árulnak a piac zugában. Emlékszik, még az ˝átkosban˝, a viszonylagos munkásbőség idején mondta egy bennfentes ismerőse a szakszervezeti gyűlésen, ahol mindenki ˝feketecimkés˝ cseresznyepálinkát ivott, hogy: ˝mit gondolsz John Schmidt, ha minden megtermett cseresznyéből pálinkát főznének, elég lenne ahhoz a mennyiséghez, amennyi cseresznyepálinka elfogy ebben az országban? Tisztaszesz az, apukám, meg egy kis aroma…˝

John Schmidt egykori vájár szakmunkás kiköhögte magát. Piszkos zsebkendőjével megtörölte nedvedző szemét, szorosabbra húzta beesett hasán az ócska nadrágszíjat, majd nagyot sercintett a horpadt lavórban összegyűjtött hamuba. Ma fontos feladat vár rá, az önkormányzatnál neki kell felvennie a szociális támogatást. De legalább összeköti a kellemest a hasznossal: kutyasétáltatás ürügyén szokott ugyanis naponta megpucolni asszonya vizsla szeme és lepcses szája elől egy kis baráti traccspartira és egy pohár italra a haverokkal a ˝Gödör˝-nek nevezett csapszékbe. A kutya is jól kihugyozza, kiszarja magát (legalább nem kell a kertben annyit takarítani utána) meg az ő száraz veséje is kap egy laza öblítést. Ma pedig, ha felvette a segélyt, talán még egy kis töményre is sor kerülhet. Bár az asszony… De egy a fontos - gondolta John Schmidt egykori vájár szakmunkás - hogy nem szabad beszarni!

Néhány perc múlva feltette a régi gépszíjból fabrikált nyakörvet az öreg házőrző, Pajtás nyakába. Az eb nehézkesen lódult a léckapun át a poros utcára. A valamikor négyszögletes betonlapokkal burkolt járda mára siralmas állapotba került. A gyártás során kispórolt cementet a helyette belekevert homok csak mennyiségileg tudta helyettesíteni, minőségileg nem. Így aztán a telente elvétve akadó néhány erősebb fagy rendesen szétmálasztotta őket. Most már inkább csak a hézagokban megtelepedett gyomnövények gyökereinek hálója sejtette, hogy a poros kavicsburkolat valamilyen rendszer nyomait hordozza.
Pajtás, elnehezült testét óvatosan három lábra támasztva élvezettel spriccelte le a sarki bolt elé kitett kenyeresrekeszeket. Valószínűleg érezhetett rajtuk valamit, mert ugye a kutya csak oda piszkít, ahol már van egy…
John Schmidt egykori vájár szakmunkás szakértő lábbal rúgta oldalba fajtája szerint ˝játszótéri keverék˝ minősítésű ebét, és rángatta el gyorsan, mielőtt a sarki fűszeres szagot fogna a ládákat illetően. Közben Pajtás - gerincét hétrét hajtva -, kiguvadó szemekkel méretes hurkát kanyarított a járda közepére. John Schmidt egykori vájár szakmunkás vizsla szemmel nézett körül, akadt-e tanúja kutyája művének. Mivel nem látott a közelben senkit sem, napirendre tért a dolog fölött azzal, hogy a ˝Canis merga˝ természetbarát anyag, meg amúgyis széthordják a legyek. Azért éles kanyarral befordult az első mellékutcába, mert mit lehet azt tudni… Hátha még a legyek előtt belelép valaki…

John Schmidt egykori vájár szakmunkás az Önkormányzat bejárata mellé kötötte Pajtás névre hallgató játszótéri keverék típusú ebét, és bement az épületbe. Röpke másfél órás sorbanállás után nyolcezer-hatszázhuszonhét fabatkával gazdagabban hagyta el a demokrácia helyi szentélyét.
Pajtás, ˝aki˝ békésen várakozott gazdájára, szuszogva mászott elő az útmenti árkot belepő, félembernagyságú parlagfű közül. Kéjesen nyújtózkodott, megrázta poros irháját, levizelte John Schmidt egykori vájár szakmunkás bal cipőjét (amit szerencsére a sértett nem vett észre) majd ringó gerinccel megindult a ˝Gödör˝ nevű csapszék felé.

A cselekmény ezután meglehetősen felgyorsult.
Nevezett műintézetben éppen ˝eredeti˝ németalföldi rizlinget mértek, aránylag olcsón. John Schmidt egykori vájár szakmunkás röpke másfél óra alatt búcsút mondott segélye egy részének, valamint józanságának. Amikor érezte, hogy nagyarcú felesége reakciói nyolc napon túl fognak gyógyulni, enyhén ingó járással hazafelé vette útját. Arra gondolt, talán jobb lenne, ha elodázná a nejével való találkozást, ezért a telepet megkerülő földútra terelte Pajtás névre hallgató jószágát. Az eb egykedvűen vezette gazdáját a bokáig érő porban. Lábnyomaik füzére egyenletesen futott egyik útszéli ároktól a másikig. Oda-vissza, oda-vissza. Ez, a kis jóindulattal sinus-görbének nevezhető alakzat kísérte John Schmidt egykori vájár szakmunkás és hű társa, Pajtás lábnyomait.

Az út szélén alacsony, mindenféle ócskaságokból összetákolt bodegák tűntek fel. Szorgos lakóik a kalyibák előtt kuporogva és büdös füstöt eregetve kábelek műanyag szigetelését égették le. Néhány nőnemű egyed hátrébb ócska, füstös sparhelten fületlen lábasban valamit kevergetett. Amikor meglátták John Schmidt egykori vájár szakmunkást az Ő Pajtásával és bizonytalan lépteivel, szemük egyetértőn villant össze…

Az egyik nő tüzelő szukát mutatott Pajtásnak. A házőrző egy pillanatra meglepődve megtorpant, azután kirántva pilledt gazdája kezéből az ócska pórázt, lóhalálában a szuka után vetette magát. Kis idő múlva már csak a por gomolygott utánuk az út kanyarulatában.
A másik nő tüzelő szukát mutatott John Schmidt egykori vájár szakmunkásnak. Nevezett úgy érezte, legény még a gáton… legény tudna még lenni a gáton… illetve… meg kéne próbálni!

John Schmidt egykori vájár szakmunkás követte K. Ibolya egykori szénmosóbeli segédmunkást a bódéba. A sötét helységben előbb ruháitól, azután pénztárcájától, végül az életétől szabadította meg néhány fürge és szakértő kéz.

John Schmidt egykori vájár szakmunkás hulláját - illetve amit belőle a tűz meghagyott - a rendőri nyomozás során a Pajtás nevű játszótéri keverék ásta ki a kábelégetés hulladéka alól.
 

Szólj hozzá!

Címkék: novella történet

Sánta kutya meg a hazug ember

2010.02.26. 01:02 allatvilag

Tom Hawking nyugdíjas fizikatanár lenyelte utolsó falat sültszalonnáját. Rózsás bögréjéből kihörpintette langyos teáját, székét erős lendülettel hátratolva, fiatalosan pattant fel a reggeliző asztal mellől.

Felesége, Mary csodálkozva nézett rá:
- Mi történt veled, Tom? Úgy nézel ki, mint aki tíz évet fiatalodott tegnap este óta!
- Nem történt semmi különös - nyújtózkodott fickósan a férfi -, csak ma éjjel elhatároztam, hogy nem fogom feladni! Nem törődöm bele, hogy megöregedtem, hogy nincs már rám szüksége senkinek. Nem annyinak fogom érezni magam, ahány éves vagyok, hanem annyi éves leszek, amennyinek érzem magam!
- Hála Istennek, Tom! - ugrott férje nyakába az asszony. - Nagyon örülök, hogy végre kilábaltál ebből az átkozott pesszimista hangulatodból! Két éve, amióta nyugdíjas lettél, rossz volt látni azt a fancsali, kedvetlen képedet. Már azt hittem, hamarosan eltemethetlek. Boldog vagyok, hogy nem így történt. Szeretlek.
- Én is szeretlek, Mary. Ma újra elviszem sétálni Rexet, utána pedig segítek neked felásni a virágoskerted. Jó?
- Köszönöm Tom, az nagyon jó lesz! - örvendezett az asszony. - Rexnek is hiányoztak már a szokásos reggeli kiruccanások. Nagyon vigyázzatok magatokra, siessetek haza.
Tom Hawking nyugdíjas fizikatanár belebújt kapucnis anorákjába, fejére csapta hetyke sapkáját, majd a pórázt lóbálva kilépett házuk ajtaján.

Rex, a megtermett farkaskutya boldog csaholással tűrte, hogy gazdája nyakára csatolja az erős bőr nyakörvet. Tömött, sárga-fekete rajzos szőre ragyogott a tavaszi napsütésben, izmai kígyóként vonaglottak vastag bundája alatt. Két éve, mióta gazdája nyugdíjba vonult, Rex számára ezek a reggelek nagyon sokat jelentettek. Ilyenkor indultak a szeretett vezérrel sétálni, bejárni a családiházas környék zegzúgos utcáit. Ilyenkor Rex boldog megelégedettséggel jelölte újra meg újra területe határait. A szükségét is ilyenkor végezte el az erdőszéli árok partján, ahol nem zavarta senki sem. Igaz, érzékeny idegrendszere felfogta, hogy gazdáját valami bántja, a ˝vezér˝ nem boldog. De miután minden bolondozása, játékos rohangálása hiábavalónak bizonyult, Rex lassan felhagyott a férfi vigasztalásával, mintegy ˝hozzáöregedett˝ Tomhoz. Ezért hát általában lassú lépésben baktattak a kertváros árnyas utcáin, időnként meg-megállva, ahogy Rex szükségét érezte némi kis ˝sprickálásnak˝.
Így volt ez egészen karácsonyig. Akkor ugyanis valami furcsa szeszély folytán, a többnyire nyugdíjasok által lakott családiházas területről áttévedtek a szomszédos lakótelep tömbházai közé. Egy darabig ezt a területet járták, új utcákkal, átjárókkal, terekkel, új illatokkal ismerkedtek. Azután egyszerre vége szakadt ezeknek a közös sétáknak. A szeretett gazda reggelenként egyedül indult sétálni, Rex pedig a kerítés mellett futkosva várta, mikor hallja meg újra az ismerős lépéseket…

Tom Hawking nyugdíjas fizikatanár, Rex pórázát marokra kapva sietve kanyarodott ki az utcára. Elégedett mosollyal figyelte kutyája izgatott szöszmötölését az út menti fák között. Elnéző türelemmel figyelte, amint Rex hosszas szimatolás után néhány csepp ˝nyomjelzőt˝ spriccel a kiválasztott törzsre. Ahogy elérték a villanegyed szélét, kikapcsolta kutyája nyakörvét és hagyta, hogy Rex őrült vágtába kezdjen a tavaszi pompájában tündöklő smaragdzöld mezőn. Tom Hawking hátát egy barkázó fűzfának vetve emlékezett…

˝… Karácsony körül történt. Az erdőszéli rétet latyakos sár borította, ezért semmi kedvet sem érzett a további sétához. Minél előbb otthon szeretett volna lenni, ezért szokása ellenére átvágott az új lakótelepen. Az aszfaltozott járdákon gyorsabban értek haza, ezért úgy határozott, hogy az elkövetkezőkben erre fognak sétálni. Talán ötödik alkalommal jártak a csupasz ágaikat nyújtogató platánfák alatt, amikor a fejük felett, az egyik erkélyről fájdalmas kutyavonításra lett figyelmes. Nem is vonítás volt az, inkább sikoly, mint amikor becsípik a kutya farkát, vagy a lábára lépnek. Először nem vett róla tudomást, csak jó néhány lépés után jutott el a tudatáig a kétségbeesett hang. Másnap, amikor pontosan ugyanazt a hangot hallotta, a magasban, a harmadik emeleten egy mosolygó szőke női fejet látott eltűnni az ablakban. Harmadik nap ismét megismétlődött az egész: kutyasikoly, felnézés, mosolygó szőke fej…, de mintha egy pillanatra egy integető fehér kéz is feltűnt volna az ablakban…
Negyedik nap már figyelte az erkélyt, és nem csalódott: vonítás, szőke fej, és egy félreérthetetlen, hívó mozdulat - gyere fel! Tom Hawking önkéntelen mozdulattal emelte fel kezét: de itt a kutya! Mit csináljak vele? A nő csábító mosollyal mutatta: - hagyd otthon, te mamlasz! - azzal eltűnt az ablakban.

Tom Hawking nyugdíjas fizikatanár másnap egyedül ment sétálni. Sokáig bolyongott az ismert utcákon, nehezen szánta rá magát, hogy a platános útra térjen. De egyszer meghallotta az ismerős visítást, meglátta a hívogató kezet, és dobogó szívvel indult meg fölfelé a lépcsőházban.
Tom Hawking szíve százhuszat vert percenként, mire felért a harmadik emeletre. (Már bánta, hogy fiatalos nekibuzdulásában gyalog vágott neki a lépcsősornak ahelyett, hogy korának megfelelően kényelmesen, lifttel ment volna.) Zavartan mutatkozott be az ajtót nyitó hölgynek, aki elmondta, hogy Riának hívják, negyven éves, özvegy és egyedül él Pici nevű kutyájával.

-˝Napok óta figyeltem magukat, kedves Tom - sírta el magát Ria -, amint azzal a gyönyörű kutyával elsétáltak az erkélyem alatt. Két éve halt meg a férjem, azóta egyedül élek. Nincsenek barátaim, rokonaim, senkim sincs Picin kívül. Nem járok sehová, csak néha-néha bevásárolni. Néhány nappal ezelőtt Pici kint volt az erkélyen, én pedig a nappaliban búslakodtam. Ekkor a kutya egyszerre élesen felsikított. Mire kinéztem az ablakon, már nem láttam az utcán mást, csak egy kutyáját sétáltató férfit. Másnap megismétlődött mindez. Harmadnap már figyeltem. Amikor megláttam magukat, tudtam, hogy valami rendkívüli történik velem. Első látásra beleszerettem magába. És mindezt Picinek köszönhetem, hiszen én soha nem lettem volna képes egy vadidegen embert megszólítani. Igaz, nagyon nehéz az életem, a férjem szinte fillér nélkül hagyott itt bennünket, de én nem kérek senkitől semmit. De most, hogy magát megismertem, már nem vagyok egyedül. Tom! Két éve nem voltam senkivel! Kívánom! Kérem, öleljen át, a magáé akarok lenni…˝
Tom Hawkingnak az elmúlt húsz évben (de lehet, hogy harmincban) sem mondott ilyent senki. Remegő kézzel bontotta ki az asszonyt csipkeköntöséből, és mindent megtett, ami reményei szerint Riát boldoggá tehette…

Tom Hawking nyugdíjas fizikatanár fáradtan feküdt az ágyon, oldalán az elégedetten szuszogó nővel. Összességében meg volt elégedve magával. Úgy érezte, többet tett, mint ami egy nyugdíjastól elvárható. Sőt! Sokkal többet! Ezt az érzését csak megerősítette Ria ragaszkodása. Az asszony az első naptól eltekintve sohasem beszélt anyagi gondjairól, Tom pedig nem kérdezte, hogy miből él. Igaz, a férfi megtakarított pénze szép lassan barátnőjéhez vándorolt.
Így éldegéltek csaknem négy hónapon keresztül. Tom Hawking reggelente bőségesen bereggelizett, majd elindult sétálni. Első útja mindennap a Szupermarketba vezetett: drága ételeket, italokat, édességeket vásárolt. Nem feledkezett meg egy-egy csokor virágról sem. Így feltarisznyázva érkezett szeretőjéhez, ahonnan az eltöltött röpke pásztoróra után fáradtan, kiégve tért meg a családi fészekbe. És tartott volna a nagy szerelem ásó-kapa-nagyharangig, ha közbe nem szól a véletlen…˝

Tom Hawking megtörölte izzadt homlokát, és újra emlékeibe mélyedt:
˝… Tegnap történt, hogy a szokásos légyott után Tom Hawking nyugdíjas fizikatanár kedvetlenül üldögélt kényelmes foteljában. Ebédjét már megette, szórakozottan pillantott (volna) karórájára, amikor meghűlt benne a vér: az órát Riánál felejtette! Majd elsüllyedt szégyenében, hogy lebukik felesége előtt, ezért elhatározta, ma kivételesen délután is felkeresi barátnőjét. Valami ürüggyel eljött hazulról, és hogy mielőbb túl legyen az egészen, a parkon keresztül, hátulról közelítette meg a nő otthonát. A hátsó kapun át jutott be a házba. Lassan, öregesen baktatott fel az emeletre, ahol Ria ajtaját résnyire nyitva találta. Valami azt súgta, csendesen osonjon be a lakásba. Egy kicsit szégyellte ugyan magát, amiért meglesi kedvesét, de kíváncsiságát nem tudta legyőzni. A vastag, süppedős szőnyegpadló elnyelte léptei neszét. Arcát hirtelen friss levegő csapta meg, a nyitott erkélyajtóban meglátta a háttal álló Riát, és a bokája mellett halkan szűkölő Picit. A nő óvatosan lesett le az utcára, egy kutyáját sétáltató férfira. Hirtelen felemelte papucsos lábát, és teljes erőből Pici praclijára taposott vele. A levegőt átjárta az ismerős állati sikoltás, az apró eb sántítva rohant kosarába. A férfi felnézett az ablakra, Ria csábosan integetett, Tom Hawking pedig leforrázva kihátrált az ajtón…˝

- Hát ez történt tegnap - mosolyodott el magában a fűzfa alatt sütkérező Tom Hawking, nyugdíjas fizikatanár. - Azután hazamentem, a gondolatot, hogy öngyilkos leszek, legyőzte egy üveg whisky. Reggel pedig úgy döntöttem, inkább Rexet sétáltatom továbbra is a szerelem helyett. Mert úgy igaz, hogy sánta kutyát meg a hazug embert hamar utolérik!

Szólj hozzá!

Címkék: novella történet

A Lord ajándéka

2010.02.25. 21:04 allatvilag

˝Dús, hosszú, szőke haja kibomolva tekergett gyűrött párnáján. Kéjtől hullámzó, aranypihés, lapos hasán - felhúzott, széttárt combjai között - égnek meredő farokkal, zacskó fülekkel, hosszú, erős orrát leszegve, lefetyelő nyelvével a “ Basset Hound˝, a kedves kis Bobby kutya munkálkodott… ˝

A tenger felől alacsonyan szálló, fekete felhőket hajtott az orkán a szárazföld fölé. A fák alázatosan görnyedtek földig, a keskeny aszfaltos úton óriási tócsákba gyűlt az esővíz. Az öreg Lord MacLean királykék Jaguárja sivító gumikkal fordult az ősi skót kastély bejáratához. A kétszáz lóerős motor utolsó hörrenésére libériás inas jelent meg az ajtóban, kezében óriási, nyitott fekete esernyővel.
- Üdvözlöm a házban, Uram! - tartotta parapléját kocsijából kilépő gazdája fölé.
- Jó napot, Williams! - húzta össze magán felöltőjét az idős lord. - Kérem vegye ki a kocsiból azt a kosarat, és hozza utánam a dolgozószobámba.
- Igenis, Uram! - emelte fel a díszesen csomagolt holmit az inas. Nem volt nehéz, alig néhány fontot nyomhatott az egész. Ahogy elegánsan, maga előtt tartva vitte gazdája után, úgy érezte, mintha megmozdult volna a tartalma… Világosan érezte, valami élőlény lehet a csomagban, nem pedig élettelen tárgy. A sötét tölgyfa burkolatú dolgozószobában óvatosan tette le terhét a hatalmas íróasztalra.
- Köszönöm, Williams, elmehet! - intett a lord. - Kérem, szóljon a feleségemnek, hogy megérkeztem és itt várom.
- Azonnal, Uram! - fordult sarkon az inas, azzal fejét méltóságteljesen hordva kivonult a szobából, hogy értesítse Mrs. MacLeant férje megérkeztéről.

A lord az ablak melletti bárpulthoz lépett és töltött magának egy serryt. Az italt kóstolgatva kiválasztott egy szivart, ujjaival szakértően végigropogtatta, ráérősen levágta a végét, majd arany öngyújtója tüzével meggyújtotta a Havannát. Bodor füstfelleget pöfékelve telepedett le a kandalló előtt álló öblös karosszékbe, lábát messzire előrenyújtva élvezettel nézett a kavargó lángokba.
A Skót-felföldről lezúduló viharos szél hol mély basszus hangon dorombolt, hol elkárhozott lélekként sikongatott az ősi kastély füstös kürtőjében. A lángok, mintha láthatatlan karmester irányította volna őket, táncot jártak a hangra. Hol sunyin meglapultak, egy pillanatra sötétségbe borítva az óriási szobát, hol villámgyorsan felugrottak, vörös és sárga fénnyel ragyogva be az ódon bútorokat.

A folyosó felől halk léptek koppanása hallatszott, a feltáruló ajtóban csinos fiatal hölgy állt.
- Jó estét, drágám! - ugrott fel a lord, s karját kitárva sietett ifjú hitvese elé.
- Oh, drága John! - omlott a férfi vállára a fiatalasszony. - Rettenetesen féltettem ebben a szörnyű viharban! Úgy hallottam, egész Észak-Skóciában ilyen pocsék az idő. Aberdeentől egészen az Orkney-szigetekig tombol az orkán. Nagyon örülök, hogy sikerült épségben hazajutnia. De mesélje el kérem, miért késett el a teáról?
- Először is foglaljon helyet itt a tűz mellett kedvesem - ültette le ifjú nejét a lord, - azután töltök magának is egy pohár serryt, végül válaszolok minden kérdésére.
Mrs. MacLean kényelmesen elhelyezkedett karosszékben. Selyemharisnyás lábát a lobogó lángok felé nyújtva várta férje beszámolóját. Az idős lord gyengéd csók kíséretében nyújtotta kedvesének poharát.
- És most jöhet a történet - telepedett asszonya mellé a férfi. - Az egész ott kezdődött, hogy holnap lesz egy éve, amikor megismertem magát, drágám. Amint megláttam a Keith melletti parkban a kicsi kutyájával sétálni, megdobbant a szívem! Ez az ifjú hölgy, - mondtam magamban - ha még nincs férjnél, csakis az én feleségem lesz! Régi barátunk, MacMullock még aznap délután bemutatott bennünket egymásnak. Egy hónap múlva megkértem a kezét és már lassan fél éve, hogy a feleségem és e kastély úrnője lett…
- De drága John! Ezt én éppen olyan jól tudom, mint maga! Igaz, nem tartom annyira pontosan számon az időpontokat, de azért a lényeges dolgokra emlékszem. Nem mindennap kéri meg az ember kezét egy lord! Nem mindennap lehet részese egy ilyen csodálatos esküvőnek, és sajnos nem mindennap veszít el az ember egy hű barátot… Szegény kicsi Bobby kutyám! Olyan kedves volt, olyan drága! Nagyon hiányzik selymes pofácskája; bársonyos szőre; hosszú, erős orra; puha, érdes nyelve… Pont az esküvőt megelőző nap lőtte le a papa. Véletlenül, fegyvertisztítás közben sült el a revolvere.
- Tudom, kedves Maud! És most érkeztem el mondanivalóm lényegéhez! Észrevettem, hogy azóta is mennyire bánkódik szegény Bobby elvesztése miatt. Nos, néhány napja megláttam a városban az állatkereskedőnél valamit…
- John! - sikoltott fel a fiatalasszony, - csak nem…
- De igen, drágám! - mosolygott feleségére a férfi. - Pont olyan, mint Bobby! De döntse el maga. Ott van a kosárban az íróasztalon.
Az asszony izgatottan bontotta fel a díszes csomagolást. A hajlékony vesszőből font kosárkában összegömbölyödve parányi kölyökkutya szuszogott. Orrocskáját parányi farkincája alá dugta, rövid kis lábacskáit maga alá húzva szinte betakarózott óriási, lepsi füleivel.
- Istenem John, egy basset… egy igazi basset hound, pont olyan, mint szegény Bobby volt. - örvendezett Maud.
- Igen drágám, pont olyan. A kereskedő szerint abból a kennelből való, ahonnan Bobby is származott. - mondta a lord. - Olyan nyolc hetes lehet. Úgy gondoltam, ennél szebb ajándékot úgy sem tudnék adni magának…
- Így van drága barátom - ölelte magához az ébredező kis jószágot Mrs. MacLean, - ez a legszebb ajándék, amit megismerkedésünk évfordulójára kaphattam. Ugyanolyanra fogom nevelni, tanítani, ugyanúgy fogom szeretni, mint szegény Bobbymat. Olyan boldog vagyok! Nagyon köszönöm magának!

Egy év telt el…
A tenger felől alacsonyan szálló fekete felhőket hajtott az orkán a szárazföld fölé. A fák alázatosan görnyedtek földig, a keskeny aszfaltos úton óriási tócsákba gyűlt az esővíz. Az öreg Lord MacLean királykék Jaguárja sivító gumikkal fordult az ősi skót kastély bejáratához. A kétszáz lóerős motor utolsó hörrenésére libériás inas jelent meg az ajtóban, kezében óriási, nyitott fekete esernyővel.
- Üdvözlöm a házban, Uram! - tartotta parapléját a kocsijából kilépő gazdája fölé.
- Jó napot, Williams! - húzta össze magán felöltőjét az idős lord. - Kérem vegye ki a kocsiból azt a csomagot, és hozza utánam a dolgozószobámba.
- Igenis, Uram! - emelte fel a díszesen csomagolt holmit az inas. Nem volt nehéz, alig néhány fontot nyomhatott az egész. Elegánsan maga előtt tartva vitte gazdája után. A sötét tölgyfa burkolatú dolgozószobában óvatosan tette le terhét a hatalmas íróasztalra.
- Köszönöm, Williams, elmehet! - intett a lord. - Kérem, szóljon a feleségemnek, hogy megérkeztem és itt várom. Illetve nem! - gondolta meg magát -, magam megyek hozzá! Így nagyobb lesz a meglepetés!
- Ahogy kívánja, Uram! - fordult sarkon az inas, azzal fejét méltóságteljesen fennhordva kivonult a szobából.

Az öreg lord ajándékát, egy drága, Ming-dinasztia korából származó kínai porcelánvázát hóna alá kapva óvatosan lépkedett a faburkolatú, sötét folyosón felesége lakosztálya felé. Mindenfelől ősei tekintettek le rá a falakról, a megfeketedett festményekről. Némelyik szeméből szemrehányást vélt kiolvasni:
“ - Ostoba vénember! Elvenni egy ötven évvel fiatalabb nőt? Nem félsz a szarvaktól?˝
Mások tekintetéből pedig ez sugárzott:
“ - A mi vérünk! Elvenni egy ötven évvel fiatalabb nőt! Ez igen, ne félj semmitől!
Bizonytalanul nyitott be felesége lakosztálya ajtaján. Nem is emlékezett rá pontosan, mikor járt nála utoljára.
- Pontosan egy éve, - jutott eszébe hirtelen. - Amikor az új Bobbyt ajándékoztam Maudnak! Milyen gyorsan elment ez az esztendő!
Lába mélyen süppedt a padlót borító vastag szőnyegbe. Nesztelenül ért Mrs. MacLean hálószobája elé. A résre nyitott ajtón keresztül furcsa hangok szűrődtek ki. Lihegés, sóhajtás, nyöszörgés… mindez valami cuppogó, csámcsogó szuttyogással vegyítve…
A lord óvatosan belesett a szobába. Feleségét látta bent kedves, selymes pofácskájú, bársonyos szőrű kis Bobby kutyájával…
Maud az ajtóval szemben az óriási ágyon feküdt csukott szemmel, meztelenül, karjait szétvetve. Dús, hosszú, szőke haja kibomolva tekergett gyűrött párnáján. Kéjtől hullámzó, aranypihés, lapos hasán - felhúzott, széttárt combjai között - égnek meredő farokkal, zacskó fülekkel, hosszú, erős orrát leszegve, lefetyelő nyelvével a “ Basset Hound˝, a kedves kis Bobby kutya munkálkodott…
 

Szólj hozzá!

Címkék: novella történet sztori

Kutyavilág

2010.02.24. 11:05 allatvilag

˝Ha a lánynak dolga akadt a városban, Paw indulás előtt kényelmesen elheveredett a terepjáró hátsó ülésén. Óriási, busa fejét Mary vállára fektetve érdeklődve nézte az elsuhanó tájat. Az első időkben gazdija pórázon vezetve magával vitte bevásárlásaira, de azóta, hogy egy alkalommal fejével fellökött egy részegen handabandázó polgárt, inkább a légkondicionált kocsiban hagyta. Egyszer előfordult, hogy egy jótékonysági előadás hosszasan elhúzódott, és sűrű sötétség borult a terepjáróban várakozó Pawra. Két csavargó könnyű prédának vélte a gazdagon felszerelt autót, így kellő körültekintés nélkül nyitotta ki az ajtaját. Az elkövetkező néhány másodpercről nagyon keveset tudtak kiszedni belőlük a rendőrök, miután a kórházi ágyon magukhoz tértek. Az egyiknek az egész jobb karját amputálni kellet, a másik megúszta néhány ujjának és fél lábikrájának elvesztésével˝

John Tailor dzsipjének széles kerekei nagyokat döccentek a mély kátyúk borította erdei úton. A gödrökben meggyűlt esővíz sisteregve vált ketté a bütykös gumik alatt, bőségesen öntözve a terepjáró páncélozott alját. Az út fölé hajló fák, bokrok ágai halk surrogással simították végig a metálzöld karosszériát. A csaknem háromszáz lóerős, turbófeltöltős motor mérges morgással repítette a nehéz autót a keskeny, kanyargós makadámúton hegynek fel, völgynek le. A kocsiban ülők néha csak a falevelek között fel-felvillanó kék eget látták a szélvédőn keresztül, amikor egy erős emelkedőn kapaszkodtak fel, máskor pedig a tócsák felszínéről visszaverődő napsugarak vakították el őket, ha egy meredek lejtőn ereszkedtek lefelé. John Tailor egyik kezével a kormányt szorította, másikkal pedig lányát, Maryt ölelte át. Az autó csúszkálását az erősebb kanyarokban harsány nevetéssel nyugtázták, miközben az automata differenciálzár stabilizálta a meg-megfaroló gépet. A kényelmes hátsó ülésen Mrs. Suzy Tailor egy térképet böngészve irányította férjét az erdei utak szövevényében céljuk felé. Bár maximálisan osztozott családtagjai jókedvében, most kissé idegesen pillantott ki a füstszínű ablakon. A térképen egyre sűrűsödtek a tengerszint feletti magasságot jelentő fekete vonalak, a pirossal jelölt út ezek között kanyargott és egy helyen teljesen megközelítette a kékkel jelzett folyót.
- Figyelj Johny, mindjárt odaérünk a vízhez! – tette tenyerét figyelmeztetésül férje széles vállára.
Szinte még ki sem mondhatta, amikor a fák alkotta alagút véget ért és hirtelen kibukkantak a napfényre. Óvatosan fékezve álltak meg az út szélén. Csodálatos panoráma tárult a szemük elé: balra sűrű, sötét fenyves kúszott felfelé a meredek hegyoldalon, jobbra sebes folyású, kristálytiszta hegyi folyó rohant fehér sziklák között kanyargó medrében. Előttük, a fenyves és a folyó között smaragdzöld fűvel borított völgy terült el.
Közepén faragott gerendákból ácsolt, tekintélyes udvarház állt. Körben karámok, fészerek, és mindenféle más, a gazdálkodáshoz szükséges egyéb épület. A karámban – a távolság ellenére is jól felismerhetően – több hátasló kergetőzött. Messze, a távolba vesző folyó partján hatalmas birkanyáj legelt.
- Hát ez az a birtok, drágám! – ölelte át feleségét a férfi. – Ez az a hely, ahol kipihenhetjük magunkat, ahol elfelejthetjük az egész New York-i nyüzsgést, rohanást, káoszt. Ahol nincs kábítószer, utcai rablás. Ahol tiszta a levegő, a föld, a víz. Itt fogunk gazdálkodni, lovakat, birkákat tenyészteni. A városi üzletet továbbviszi fiunk, kicsi Johny. Mary pedig néhány év múlva férjhez megy, szül nekünk néhány stramm unokát…
- Édesapa, te mindig viccelsz! – simult apjához a leány, miközben karját édesanyja nyaka köré fonta. – A férjhezmenésről és unokákról egyelőre ne beszéljünk! Ha itt lesz az ideje, úgyis szólok!
- Két bolond Tailor! – ölelte át mindkettőjüket az asszony. – Még jóformán csak madártávlatból láttam azt a helyet, ahol a további életemet eltöltöm, és ti máris unokákat terveztek ide! Lehet, hogy rajtunk kívül nincs is teremtett lélek a környéken, fiatal, férjnek valóról meg nem is beszélve…
- Nagyon tévedsz, Suzy! – mutatott a ház felé Tailor. – Ha jól látom, egy “ teremtett lélek˝ vágtat felénk lóháton.
- Úgy ám! – helyeselt apjának a lány, távcsövét szeméhez emelve -, még pedig fiatal, férfi…
- És talán férjnek való? – csípett a lány kerek fenekébe Suzy.
- Az majd kiderül… - súgta a távcső mögül a lány. – Minden esetre szemrevaló!…
Pár perc múlva már a patkolatlan paták dobogását is hallották, ahogy a lovas vad vágtában közeledett feléjük. Kisvártatva szilaj musztáng torpant meg az autó előtt. A hátán ülő sudár, fiatal legény könnyed mozdulattal fogta vissza vágtató paripáját, fürgén leugrott a lóról és mosolyogva nyújtotta kezét Tailor felé.
- Üdvözlöm a birtokon, Mr. Tailor! Ron Shepherd vagyok, az ön juhásza. Az öreg Ted engem bízott meg, hogy fogadjam önöket, mert neki egy kis gondja támadt az egyik szomszéddal, Ben Stealerrel.
- Üdvözlöm, Mr. Shepherd! Sajnálom, hogy Ted nem lehet itt. Bemutatom a feleségem, Mrs. Suzy Tailort és a lányomat, Maryt.
- Nagyön örülök, hölgyeim! – fordult a fiatalember a két nő felé. – Remélem, jól fogják érezni magukat nálunk, itt Montanában. Ha megengedik, most előre mennék. Megmutatom a házat. Kérem, kövessenek!
Néhány óra múlva együtt kávézott a család az óriási nappaliban a terméskő kandalló előtt. Túl voltak már az első bemutatkozásokon, megnézték a lovakat a karámban, teheneket az istállóban, a birkákat kint a legelőn. Elfogyasztották első vacsorájukat és most kissé fáradtan, de nagyon boldogan cseréltek véleményt benyomásaikról.
- Azt hiszem, jó vásárt kötöttünk – kevergette gőzölgő kávéját Tailor. - A ház alig néhány éve épült, kitűnő állapotban van. A karámok, istállók szintén. Az állatok egészségesek, jól gondozottak. A legelők dúsak. Ted szerint értékesítési gondjaink sem lesznek, a farm mindig híres volt termékei jó minőségéről. Úgy gondolom, boldogan fogunk itt élni.
- Én is így gondolom – nézett férjére Suzy. – Nagyon tetszik minden, nem bántam meg, hogy látatlanban rád bíztam az egész farmvásárlást. Tudtam, hogy most sem csalódom benned drágám. Egy dolog aggaszt csak már napok óta.
- Mi nyomja a lelked kedvesem?
- Mary sorsán gondolkodom. Jól tettük-e, hogy egy 20 éves lányt kiszakítottunk a megszokott környezetéből, a barátai közül és elhoztuk ide a világ végére, Montana és Észak-Dakota határára, a vadonba.
- Ugyan már, édesanya! – pattant fel Mary. – Úgy beszélsz rólam, mint valami fogyatékos nőről. Bízd csak rám a dolgot, az életemmel én rendelkezem! New Yorkban hiába volt körülöttem száz és száz férfi, ha egyik sem tetszett. Lehet, hogy itt csak egyet találok, és mindjárt ő lesz az igazi…
- Na, nézd csak a nagyszájú lányát! – nevetett feleségére John Tailor. - Már látom Ron szomorú sorsát.
- Csak nem rólam beszélnek? – lépett kalapját levéve a szobába a fiatalember. Kezében szürkés-barnás gombolyagot tartott.
- Foglaljon helyet Mr. Shepherd – invitálta beljebb a férfit Suzy. – Éppen arról beszéltünk, hogy Mary életére milyen hatással lesz a lakóhelyváltozás, hogy elhagyta városi iskolatársait, barátait. Talál-e magának új barátokat?
- Én is ebben a dologban zavarnám önöket – mosolyodott el Ron, és a kezében tartott “ szőrcsomót˝ Mary felé nyújtotta. – Tessék, Miss. Tailor, ezt magának hoztam!
A lány bátortalanul nyúlt az ajándék után. Nem tudta elképzelni, mi lehet ez a “ szőrcsomó˝? Ahogy kezébe vette a meleg, puha csomagot, egyszer csak hangosan felsikított:
- Hiszen ez egy kutyus! – kiáltotta, és magához ölelte a lassan mozduló pelyhes csomagot. Mary ujjai közül először egy, azután még egy, majd még két apró lábacska, azután egy pici, kunkori farkinca bújt elő. Ahogy az asztalra állította az öklömnyi ebecskét, két csillogó szem tűnt elő a sűrű, pihés kölyökszőr közül. Kíváncsian nézett körül az állólámpa erős fényében. Érdes, piros nyelvét kivillantva hatalmasat ásított, majd hátát homorúra görbítve odapisilt az asztal fényezett lapjára. Azzal, mint aki jól végezte dolgát, visszaballagott Mary elé és hangosan rávakkantott.
Néhány pillanatra néma csend telepedett a szobára, majd szinte egyszerre tört ki a nevetés mindenkiből.
- Hát te aztán szépen bemutatkoztál – nézett tettetett szigorral a kis kutyára Ron. – Én idehozom őkelmét, hogy Miss. Mary játszótársa, majd testőre legyen, és tessék szégyenbe hoz a neveletlenségével!
- Hát felszentelte az asztalt, annyi bizonyos – törölgette a nevetéstől kicsordult könnyeit Tailor. – Mary biztosan örül az új pajtásnak, Mr. Shepherd. De hogy “ testőr˝ lenne, az egy kissé erős túlzás, nem igaz?
- Nem, Mr. Tailor. Ez a kutyus egy valódi kaukázusi pásztorkutya. Méghozzá a síkvidéki fajtából. Erős, szilaj, félelmet nem ismerő, szinte fékezhetetlen. Egyetlen egy “ gazdát˝ ismer el, aki parancsolhat neki: azt, akit szeret. Azért az életét is odaadja. A család, a “ csapat˝ többi tagját sem bántja, tudomásul veszi, hogy vannak. A “ gazdi˝ barátai. De nem “ gazdik˝! Mindenki más, aki a területre téved, ellenség! Azokat pedig meg kell ölni!
- Ne ijesszen meg bennünket, Ron! – törölte le az asztalt mosolyogva Suzy. - Ez a kis vakarcs ilyen vadállat lenne?
- Ne felejtsd el édesanya, hogy a legvérengzőbb tigris is pelyhes kis apróság kölyök korában! – kelt a fiú védelmére a lány. – Meséljen még jövőbeni testőrömről Ron!
- Ez a fajta nagyon divatos lett mostanában elsősorban Európában, de az utóbbi időben az Államokban is. Leginkább telephelyek őrzésére használják nagy testi ereje, vadsága, szilajsága és nem utolsó sorban igénytelensége miatt. Ennek a kölyöknek a szüleit néhány éve, a peresztrojka idején az akkori Szovjetunióból kivándorolt Fekete-tengeri matróz csempészte be Kanadába. Egy kamionsofőr barátom vette meg tőle odaát a két meglehetősen leromlott állatot. Áthozta őket titokban a határon, és egy tenyészetet indított. Ma négy embere csak ezeknek a “ vadállatoknak˝ a szaporításával foglalkozik. Úgy tudom, a texasi határőrség már érdeklődött nála esetleges vásárlás céljából…
- A texasi határőrség? Miért jönnének kutyákért ilyen messzire, a kanadai határ közelébe?
- Bizonyára tudják, a texasiaknak rengeteg bajuk van a Mexikóból beszivárgókkal… Ezért érdeklődnek a barátomnál a kaukázusiak után.
- És ezek a kutyák alkalmasak lennének erre a feladatra?
- Bátran állíthatom, igen. Az oroszok már nagyon rég óta ilyen célra tenyésztik őket. Nem hallottak még Alexander Szolzsenyicinről? Ő szintén a volt Szovjetunióból emigrált. Orosz író. Jó néhány éve él már nálunk. Rebellis nézetei miatt hosszú éveket töltött szibériai munkatáborokban. Az ottani élményeit “ Gulag szigetvilág˝ címmel írta meg. Én is innen tudok ezekről a dolgokról. A munkatáborokat nevezték “ GULAG˝-oknak. Több száz mérföldre minden lakott helytől, Szibéria belsejében hozták létre őket, még a jó öreg ˝Joe bácsi˝ idejében. Tudja Mary, kit hívtunk mi, amerikaiak “ Joe bácsinak˝? A második világháború alatt Sztálint, a Szovjetunió akkori vezetőjét. De térjünk vissza a táborokra. Elítéltek – köztörvényesek és politikaiak vegyesen – éltek ezekben. Erdőt irtottak, utakat, vasutakat építettek, részt vettek a Volga – Fehér-tenger csatorna építésén, olaj-, gáz- és villamos vezetékek építésénél. Ezeket a néha ténylegesen fizikailag, vagy csak politikailag veszélyes embereket a szibériai őserdőben, a tajgában őrizni kellett. Ehhez rengeteg őrre lett volna szükség. Azoknak egyenruha, lakás, fizetés, család, stb.… És akkor valaki jött a kitűnő ötlettel: a kaukázusi juhászkutyák! Vadak, vérengzőek, igénytelenek… Nem kell mást tenni, mint kiengedni őket a tábort övező őserdőbe. Havonta egyszer-kétszer valami döghúst az etetőkbe… Nem kívánnak más törődést, mint a kölykezéskor egy odút, némi plusz eleséget, azután, ha megerősödtek a kölykök, irány kifelé, vissza a vadonba! Állandó harc a prédáért az őshonos farkasfalkákkal, a természet erőivel, a hideggel, faggyal, hóval, jéggel; nyáron a milliónyi szúnyoggal, léggyel, kullanccsal, egyéb vérszopóval… De ezek a kutyák túlélték. És jaj volt annak a szerencsétlennek – legyen akár rablógyilkos, akár politikai elítélt – akit szökés közben elkaptak az erdőben. A szemtanúk szerint még csontokat is csak ritkán találtak…
- Teljesen megrémítette a nőket Mr. Shepherd – mosolygott Tailor Ronra. Majd lányához fordult: - Mi a válaszod Mary, elfogadod Mr. Shepherd ajándékát?
- Egy kicsit engem is megdöbbentettek a hallottak – nézett apjára a lány -, de azt hiszem, elfogadom a kihívást! Ha ez a “ Sátán kutyája˝ megérzi, ki szereti, biztosan jó barátok leszünk!
- Te tudod, hogy döntesz kislányom – fordult a csöppnyi ebet dédelgető Maryhez édesanyja. - Azt hiszem, ha már elfogadtad az ajándékot, legjobb lenne mindjárt a “ névadót˝ is megtartani, ha a “ keresztelőt˝ ez a kis gombóc elintézte is saját maga.
- Így van Miss. Mary. Legyen maga a keresztanya. Milyen nevet ad a jövendő testőrének?
- Ahogy itt döncölgetem, dédelgetem ezt a kis pisist, egyre inkább feltűnik, mekkorák a tappancsai. Legyen a neve “ Paw˝ azaz Mancs!


Az eltelt három év alatt Mary és Paw szinte teljesen egymáshoz nőttek. Az első napokban cumisüvegből etette kis barátját. Később a legjobb falatokat szedte össze neki a konyhán. (Paw, mintegy meghálálva a gondoskodást, rohamosan nőtt, növekedett. Fél éves korában két láb marmagasságot és 100 font súlyt ért el. Másfél évesen 160 fontot nyomott és két hátsó lábára felágaskodva magasabb volt a hat és fél láb magas Ronnál. Dinamizmusa, rugalmassága, ereje páratlan volt. A birtok összes többi kutyája meghódolt neki, elismerte vezérének. Hamarosan a környező farmok gazdái is megtanulták, jobb, ha saját kutyáikat nem engedik elcsavarogni…)
Paw napjait Mary nyomában járva töltötte. Ha a lány kilovagolt, mérföldeken keresztül követte lomhának tűnő, de kitartó ügetéssel. Gazdája többször provokált versenyt musztángja és a kutya között. Igaz, a ló és lovasa rövid vágtában gyorsabbnak bizonyult, de mire a tajtékosra hajszolt paripa ügetésre váltott át, Paw már ott loholt újra közvetlenül mellettük.
Ha a lánynak dolga akadt a városban, Paw indulás előtt kényelmesen elheveredett a terepjáró hátsó ülésén. Óriási, busa fejét Mary vállára fektetve érdeklődve nézte az elsuhanó tájat. Az első időkben gazdija pórázon vezetve magával vitte bevásárlásaira, de azóta, hogy egy alkalommal fejével fellökött egy részegen handabandázó polgárt, inkább a légkondicionált kocsiban hagyta. Egyszer előfordult, hogy egy jótékonysági előadás hosszasan elhúzódott, és sűrű sötétség borult a terepjáróban várakozó Pawra. Két csavargó könnyű prédának vélte a gazdagon felszerelt autót, így kellő körültekintés nélkül nyitotta ki az ajtaját. Az elkövetkező néhány másodpercről nagyon keveset tudtak kiszedni belőlük a rendőrök, miután a kórházi ágyon magukhoz tértek. Az egyiknek az egész jobb karját amputálni kellet, a másik megúszta néhány ujjának és fél lábikrájának elvesztésével. Életüket csak az mentette meg, hogy Mary már hallótávolságban volt a kocsitól, amikor az eset történt. Parancsára Paw nyugodtan visszamászott helyére a hátsó ülésre, és vértől maszatos pofáját nyalogatva ártatlan képpel bámult ki a parkolóban nyüzsgő mentősökre és rendőrökre. Az esetet a bíróság egyértelműen jogos önvédelemnek minősítette, külön kiemelve, hogy a két csavargót rablógyilkosságért körözték. Nagy valószínűséggel az életét köszönheti “ testőrének˝ a lány, hiszen nagyon könnyen áldozatul eshetett volna az autót éppen kifosztó bűnözőknek.
Ezek után a kutya természetesen még nagyobb szeretetnek örvendett, mint eddig. Mary elhatározta, ezen túl még éjszakára sem válik meg kedvencétől, így Paw pokrócát a saját ágya mellé terítette, és ettől fogva egy szobában aludt vele. Ron néha tréfásan megjegyezte, hogy rá talán már nincs is szüksége, de a lány forró csókjaival mindig megnyugtatta féltékeny szerelmét.
A lány ablaka egész nyáron át éjjel-nappal tárva-nyitva állt. A hűvösebb idő beköszöntével is csak behajtotta az ablaktáblát, hogy a kutya bármikor szabadon járhasson ki-be. Paw hatalmas testét meghazudtoló könnyedséggel szökkent ki és be a résnyire nyitott ablakon. Mindezt olyan csöndben, szinte hangtalanul tette, hogy Mary észre sem vette. Sokszor csak abból vett tudomást az állat jelenlétéről, hogy az ágya mellé lenyúlva ujjai Paw durva bundájába markoltak. Ilyenkor a biztonság tudatával aludt el nyugodtan újra.

Paw jelenléte nem csak a lány életére volt nyugtató hatással. Az eddig a nagy havazások idején a környéken előforduló farkastámadások elmaradtak. John Tailor állatállománya szépen gyarapodott, a juhászok nyugodtan aludták át az éjszakát, a nyájakat őrző kutyák degeszre híztak a semmittevéstől. Az egész völgyre idilli béke költözött.
Távolról, a környező hegyeket borító fenyvesekből gyakran hallották ugyan a farkasok keserves vonítását, de azok nem merészkedtek közelebb, messzire elkerülték a Tailor-farm környékét. Kezdett elterjedni a mondás a gazdaságban dolgozók között, hogy “ ebben a kutyában a sátán lakozik, azért nem mernek közelebb jönni a bestiák!˝ John Tailor csak nevetett az egészen és azt mondta rá Ronnak: “ mit bánom én, akár a sátán is lehet benne, az a fő, hogy vigyázzon a birtokra és Maryre!˝

Ebben az időben kezdtek suttogni az emberek, hogy egy különösen óriási farkas jár az erdőkben. Hatalmas lábnyomait többen is látták a hóban, vackára rátalálni azonban soha sem sikerült, mert valami különös érzékkel tudta kiválasztani azokat a helyeket, ahol nyom nélkül eltűnt. Egyes vadászok állították, hogy holdfényes téli éjszakákon látták is egy-egy farkascsorda előtt vágtatni, amint valamilyen vadat űztek. Puskavégre kapni azonban senkinek sem sikerült. Hamarosan beszélni kezdték azt is, hogy a környező birtokosok nyájait farkasok tizedelik. Innen is, onnan is jelezték, hogy 2-3, vagy több állatot is megölnek egy éjszaka. A legfurcsább az egészben – mondták a pásztorok -, hogy nem tépik szét a megölt juhokat, hanem csak a vérüket szívják ki.
John Tailor hitte is ezeket a mende-mondákat, meg nem is. Ron Stepherdet azonban nem hagyta nyugton a dolog. Este, lefekvés után is a titokzatos kártevő járt az eszében.
- Óriási, erős farkas – gondolta -, aki tiszteletben tartja Paw területét… Nem tépi szét a birkát, csak a vérét szívja ki… Tehát nem éhes, csak a vér ízéért öl… Ez csak Paw lehet! – gyúlt világosság a fiatalember agyában. – Lehet, hogy Mary egy gyilkos vadállattal alszik egy szobában? – járta át a borzalom a tagjait. – És én szabadítottam a nyakára! – ugrott ki az ágyból a fiú. – Azonnal figyelmeztetnem kell őt!
Sietve húzta magára ruháit, felkapta az asztalon heverő fegyverét, aztán futva sietett a holdfényben fürdő réten át a szélesen szétterülő lakóház felé. A főbejárat szokás szerint nyitva volt, amióta Paw vigyázott a házra, semmit sem kellett kulcsra zárni. Végigsietett a homályos folyosón, majd lihegve kopogtatott be a lány ajtaján. Mary álmából riadva nyitott ajtót a fiúnak.
- Hol van Paw? – rontott neki a sötét szobába lépve Ron.
- Hol lenne? – kérdezte a lány megütközve, - itt fekszik mellettem. Azzal a villanyt felkapcsolva az ágya mellé mutatott.
- Itt aztán nincs! – vágott a szavába a férfi. – Nem vetted észre, mikor ment el?
- Nem figyeltem – vallotta be Mary – az este elég sokáig olvastam még az ágyban, aztán amikor elálmosodtam lekapcsoltam a villanyt. Emlékszem, még megsimogattam a bundáját, mielőtt elaludtam. De miért keresed ilyen késő éjjel?
- Szörnyű érzésem támadt! – mondta Ron, és elmesélte gyanúját a lánynak.
- Te teljesen bolond vagy, kedvesem! – simogatta meg a fiú fejét. – Elment az eszed a féltékenységtől, hogy nem te alhatsz itt mellettem! Hogy megnyugodj, maradj itt velem, várjuk meg együtt ezt a kujtorgót.
Lekapcsolták a villanyt. A hold kékes fényében fürdő szobában világosan kirajzolódott az ablak négyszöge. A régi, ingás falióra egykedvűen számolta a perceket. Kéz a kézben, csendben várták a kutya visszatértét. Már alig tudták nyitva tartani szemüket, amikor megroppant a hó az ablak alatt. Mire észbe kaptak, Paw már bent is volt a szobában. Egy másodperc alatt megfordult, melső lábaival fellépett az ablakpárkányra. Fogával elkapta a kilincset és óvatosan behúzta maga mögött az ablakot. Azzal, mint aki jól végezte a dolgát, összegömbölyödött az ágy mellett.
Ron ekkor felkapcsolta a villanyt, és rákiáltott a kutyára:
- Hol csavarogtál, te szégyentelen?
Paw egy pillanatig döbbenten nézte a férfit, majd tajtékzó, tátott pofával ugrott neki. A fiú életét az mentette meg, hogy a rémülettől megrogyott a lába, így az ágy fölött átröpülő kutya elvétette a harapást. A szétdúlt szobában kísértetiesen csattant a félelmetes álkapocs. Ron a maga 180 fontjával igyekezett az őrjöngő bestiát valahogy megfékezni, de nem sok sikerrel. A véres agyarak egyre ott csattogtak a nyaka körül. Másodszor akkor menekült meg a haláltól, amikor Mary elkapta a kutya farkát és minden erejét megfeszítve lerántotta kedveséről. A teljesen megvadult kutya karikába görbülve mart hátra, mély, vérző sebet ejtve a lány vállán. Ezt a pillanatot használta ki a férfi, hogy két 44-es golyót eresszen közvetlen közelről a tajtékzó állat fejébe.
A hatalmas dörrenésekre megelevenedett a ház. John Tailor revolverét szorongatva, hálóingben rontott a csatatérré vált szobába. Suzy, a helyzetet átlátva azonnal a szomszéd orvosért telefonált, aki néhány percen belül megérkezett és elsősegélyben részesítette a sérülteket. Az alkalmazottak a megmerevedett Paw-ot vonszolták ki a szobából.

A későbbi vizsgálat megállapította, hogy Paw “ kettős életet˝ élt.
Éjjel és nappal mintaszerűen védte a saját területét, de kíméletlenül fosztogatta a környékbeli nyájakat. Az áldozatul esett bárányokon talált szőr- és nyálminták ezt egyhangúlag bizonyították.
Valószínűleg ő lehetett a farkasokat vezető óriási hím is, aki miután kiharcolta a falkákban egyedüli vezető szerepét, sajátos jelrendszerével a többiek tudtára adta, meddig szabad vadászniok. Ez védte meg John Tailor birtokát. Éjszakai rejtélyes eltűnéseinek ez volt az egyik magyarázata, a másik, hogy ilyenkor elégítette ki vérengző ösztöneit…

Az állatlélektannal foglalkozó tudósok sokáig vitatkoztak ezen az eseten, de sehogy sem tudtak megegyezni. Sokak szerint Paw hűséges maradt volna mindhalálig Maryhez, és a Ront ért támadás éppen a lány védelmében történt.

Mások szerint kitört belőle a természetes ösztön, a körülmények hatására lepattant róla a civilizáció vékony burka, és visszaváltozott azzá, ami volt: vérengző szibériai bestiává.
 

Szólj hozzá!

Címkék: novella történet kutya sztori