Állatvilág - a háziállatok és a vadon szava

“A kutya nemesebbé teszi a nemest, és aljasabbá az aljast” (Jack London). Kisgyerekkoromban mindent megadtam volna azért, hogy kutyám lehessen. Bármilyen. Legalább egy egészen kicsike. Városlakó gyerek voltam világéletemben, de az igazi betondzsungeltől megkímélt a sors: volt a környékünkön elég zöldterület, ahol kutyát lehetett sétáltatni. Az alattunk lakó szomszédnak spánielje volt; a gardróbszekrény alsó rekeszében valóságos kutyaházat alakítottak ki a számára, és ezt én igen jó ötletnek tartottam. Szüleim azonban nem tudták elképzelni lakásban a kutyatartást: mindig azzal biztattak, hogy “majd ha kertes házba költözünk”…
A legtöbb gyerek vágyik arra, hogy saját kutyája lehessen, és ez nem is csoda, hiszen észrevétlenül, félig-meddig öntudatlanul, csecsemőkorától kezdve ezt sugallja neki az egész környezete. Se szeri, se száma a tündéri kiskutya-ábrázolásoknak a kisingeken, partedliken, már a rácsos ágyban elmaradhatatlan társ a játékkutya, és nem ritka az olyan gyerek, akinek rögtön a Mama és Papa után a következő értelmes szava a “vau-vau”. Később – az ifjúsági olvasmányok és filmélmények hatására – egyre szilárdabbá válik a csemete abbéli meggyőződése, hogy a világon a legjobb dolog egy négylábú barát.
A bökkenő csak az, hogy a felnőttek ezt sokszor egészen másképp látják. Az ő tudatukban különös módon függetlenné válik egymástól a matricákon, rajzfilmeken látott vagy regényben olvasott kutya a valódi, hús-vér négylábútól. Az egyik kedves, okos és szórakoztató, a másik piszkos, büdös és veszélyes. Amíg a kisbaba gügyögő hangon a kutyust utánozza, gyönyörűségüket lelik benne, később büszkék rá, ha kívülről fújja a fajtaneveket (bár ez ma már nem jellemző, mostanában a kis legények inkább az autómárkák közt szoktak jól eligazodni), de amikor arra kerül a sor, hogy “úgy szeretnék egy kiskutyát”, akkor megkeményednek az arcvonások, és felülkerekedik a szülői szigor meg a “józan ész”: ebbe a lakásba kutya nem teheti be a lábát!
Hogy bölcsen döntenek-e azok a szülők, akik nem engednek az unszolásnak, s jobbnak látják, ha szemük fényének az ebekkel való kapcsolata továbbra is csupán a képernyőre korlátozódik, nehéz megmondani. Kétségtelen, hogy több gyerek vágyódik kutya után, mint amennyi valóban alkalmas volna arra, hogy gondoskodjon róla, s az is igaz, hogy léteznek olyan körülmények, amelyek közé kutyát bekényszeríteni embertelenség volna (elég szomorú, hogy vannak gyerekek, akiknek ilyen körülmények között kell felnőniük, s ez manapság, úgy látszik, nem nyom oly sokat a latban, mint az állatkínzás). Ám az is biztos, hogy az a gyerek, akinek megadatik, hogy kutya mellett nőjön fel, olyan élményekhez és olyan lehetőségekhez jut, amelyek hatással – és majdnem bizonyos, hogy pozitív hatással – lehetnek az egész életére.
A család kutyája: Az, hogy a családba került kölyökkutya mennyire lesz valóban a gyerek kutyája, természetesen sok mindentől függ, mindenekelőtt a gyerek korától. Az egészen kicsi emberke még nem alkalmas arra, hogy ellássa egy állat felügyeletét, hiszen még ő maga is felügyeletre szorul. Ettől azonban ő még átéli azt az érzést, hogy saját kutyája van.
Még a kisiskolás sem képes teljesen önállóan ellátni a kutyát, nem baj viszont, ha előzőleg van alkalma hozzászokni a rendszerességre egy kisebb, kevesebb bajjal járó állatka gondozása által. A felső tagozatos tanuló már szinte teljesen egyedül viselheti gondját kedvencének, de elengedhetetlen, hogy a szülő is rajta tartsa a szemét.
A családba kerülő állat mindig egy kicsit családi ügy. A leglelkiismeretesebb gyerekkel is előfordulhat, hogy olykor-olykor különféle okoknál fogva nem tud időben hazaérni, hogy sétálni vigye a kutyáját, s az is rendszeresen megesik, hogy a nyári szünidős programok miatt marad az állat egy-két hétre a többi családtagra.
Sok mindent kell tehát mérlegelni az elhatározás előtt, ám az szinte bizonyos, hogy a kis álmodozó sokat fog nyerni azáltal, ha kedvenc négylábú mesehőse a regények lapjai közül belép az életébe.
Tanuld meg a hűséget: A kutya mellett megváltozik a gyerek viszonya az élővilághoz. Megtanulja értelmezni az állatok mozdulatait, megismerkedik olyan fogalmakkal, amelyek korábban nem léteztek a számára. Eleven filmként pereg le előtte egy élet: az első, csetlő-botló lépések, a tanulás, a felnőtté válás, az udvarlás, olykor akár a szülés és születés, végül az öregedés és a halál – a kutya sok mindenre segít felkészülni.
A kutya olyan barát, akinek mindent el lehet mondani. És az a legszebb benne, hogy mindig a gazdájának ad igazat, még ha ezt szavakkal nem is mondja ki. Jelenléte biztonságérzetet nyújt, mellette soha nem üres a lakás. Csodás élményekkel ajándékoz meg, ám ugyanakkor rákényszerít a lemondásra is: megesik, hogy még a legvonzóbb programnál is előbbre kell helyezni a napi rendes sétát. Rendszeres testmozgásra, egészségesebb életmódra kényszerít, és megtanít a gondoskodásra, az önuralomra. Akinek kutyája van, az nem viselkedhet meggondolatlanul, hiszen felelősséggel tartozik valakiért.
Ugyanakkor a kutyának olyasmit is megbocsát az ember, amit senki mástól nem viselne el. Észrevétlenül eltanulja tőle azt a képességet, amelynek fogalma elválaszthatatlan a kutyától, amióta csak világ a világ: a hűséget.